A változatosság kedvéért most könyvről fogok írni, mégpedig az egyik kedvencemről:)
Emily Bronte: Üvölt szelek
"Szeretem a földet, amelyre lép, a levegőt, amelyet beszív, és mindent, amihez hozzáér, mindent, amit mond. Szeretem minden pillantását, minden mozdulatát, szeretem őt teljesen és egészen."
A mű egyik különlegessége, hogy az írónő egyetlen regénye. Középpontjába Heathcliff és Catherine Earnshaw kapcsolata áll, mely korántsem nevezhető egyszerűnek. Egyszerre lángoló szerelem és pusztító gyűlölet, olykor mindenek felett egymás boldogságát tartják fontosnak, olykor egymás tönkretételét.
Ez a könyv a ténylegesen létező örök szerelemről szól, annak minden jó és rossz hatásáról, következményeiről. Arról, hogy egy lélek két testben lakozik, és ha a két fél egymásra talál, akkor felismerik az összetartozásukat.
Arról is szól, hogy a társadalmi különbségek, plusz a szülők nyomása mennyire szét tud szakítani két szerelmest, mennyire egymás ellen tudja uszítani őket. És hogy az tud a leginkább fájdalmat okozni, akit a legjobban szeretünk.
Arról is szól, hogy milyen tettekre képes egy szerelmes férfi, ha elveszik tőle azt, akit a világon mindennél jobban szeret.
De arról is szól, hogy ha elveszítjük a másik felünket, az az őrületbe taszíthat. Onnantól kezdve semmi nem számít, mert Ő már nincs többé.
"Mi az, ami nem őt juttatja eszembe? Nem nézhetek erre a padlóra anélkül, hogy lábának nyomát ne látnám rajta. Minden felhőben, minden fában az ő arcát látom, t rejti az éjszaka, ő bukkan elém a nappal csalóka fényeiben. Jelentéktelen férfi és női arcok, a saját arcom mind gúnyosan őrá emlékeztetnek. Az egész világ körülöttem azt bizonyítja szüntelen, hogy létezett, és én elvesztettem őt."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése