2013. szeptember 30., hétfő

Hálás Hétfő #47

Amikért hálás vagyok:
♥ Husi holnap munkába áll ♥
♥ találtam egy csodálatos fodrászt, többszöri csalódások után végre♥ aki csodálatosan levágta a hajamat, amit most már ismét imádok♥
♥ vacsi és turkáló Keresztanyuéknál - imádok ruhát örökölni és továbbadni♥
♥ multivitamin, c-vitaminos pezsgőtabletta és a mézes fokhagyma áldásos hatásaitól még mindig egészséges vagyok, hiába támad a sok beteg ember!♥
♥ szombaton meglátogattuk anyuékat, és Macit, aztán este Rover koncert volt, ahol apáék játszották a Wake me up-ot is♥
♥ megnéztük a Vasember 3-at
♥ sétáltunk a napsütésben
♥ tea-szezon♥
♥ csendes, pihenős, összebújós, filmezős vasárnap♥
♥ közös főzőcskézés
♥ kimerítő nap után délutáni alvás
♥ fűszeres vajkrém
♥ mindjárt itt a születésnapom♥

És Ti mi(k)ért vagytok hálásak?:)

2013. szeptember 29., vasárnap

Time Together

Főzés közösen

Régi berögzült szerep az, hogy a nőnek a konyhában a helye. Nos, előfordul, hogy valóban a nő tud jobban főzni, de hallottam már az ellenkezőjéről is. Ha ügyesek vagyunk, akkor a főzés lehet közös tevékenység a párunkkal, gyerekekkel, akár barátokkal.

Mi szeretünk minél több időt együtt tölteni, és az "együtt"-et úgy értem, hogy nem csak egy lakásban, de egy szobában is legyünk. Ezért ha sikerül egyszerre a konyhában tartózkodnunk, mondjuk hétvégén, akkor együtt főzőcskézünk. Általában enyém maga a főzés, Ő az előkészületekbe segít be (hagyma pucolás, aprítás, krumpli pucolás), meg a tésztaszűrést szoktam rábízni. Aztán amíg én ténylegesen főzöm az ételt, addig Ő elmosogat.

Viszont párkapcsolatban azért csak óvatosan a közös főzéssel az elején. Mert ilyenkor derül ki, hogy ki mit hogyan szeret, hogyan csinál, mire háklis. "Az én anyukám nem így csinálja!" és hasonló mondatok vitákat szülhetnek. Igyekezzünk alkalmazkodni a másik igényeihez, főként, ha allergiás vagy érzékeny valamire, vagy csak nem szeret bizonyos hozzávalókat, vagy mondjuk diétázik.

A gyerekekkel is lehet élmény a főzés, amennyiben nyitottak rá, és mi sem bánjuk, hogy esetlegesen több maszatolással, kosszal jár a dolog. Persze csak is felügyelet mellett hagyjuk tevékenykedni a gyerkőcöket, és olyan feladatot bízzunk rá, ami nem jelent neki problémát, így a sikerélmény miatt a későbbiekben is számíthatunk a konyha iránti érdeklődésére.

2013. szeptember 23., hétfő

Hálás Hétfő #46

Amikért hálás vagyok:
♥ Husi október 1.-től dolgozik ♥
♥ új öko-sampon
♥ régen látott barátok viszontlátása
♥ nagyilátogatás
♥ pihenés
♥ öcsi volt itthon
♥ finom sütik Keresztanyutól
♥ új nadrág
♥ olvasás
♥ jó hírek
♥ javuló betegség
♥ mostam fehérek mosódió+mosószóda kombinációval és nagyon szépek lettek♥
♥ új zoknik jó áron
♥ ruhásszekrény átrendezése: nyári ruhák a beépítettbe, őszi/téli előre
♥ még jó idő van a lakásban

És Ti mi(k)ért vagytok hálásak?:)

2013. szeptember 20., péntek

Time Together

Debreczeni Zamat Fesztivál


Az egyetem előtti téren idén is "bemutatkoznak" az ország legjobb kolbászai és pálinkái. A gasztronómia mellett természetesen a szórakoztatás sem marad el, jönnek a Dumaszínházasok, és fellép például: Kiscsillag, Szabó Balázs Bandája, a Kerekes Band, a Mystery Gang. A rendezvény pénteken és szombaton 17 óráig, valamint vasárnap egész nap ingyenesen látogatható. Bővebb információ a fesztivál honlapján ITT.


Kandiaparti - Bioparty - 10 éves a debreceni Bioudvar!

Debrecenben a Kandia utca 14. szám alatt már 10 éve működik a város első biopiaca. Szeptember 21-én, szombaton ebből az alkalomból a megszokott piac mellett szülinapi programokkal,  érdekes előadásokkal várják a vásárlókat, nézelődőket. A Bioudvar facebook oldala ITT érhető el.

Autómentes nap

Idén szeptember 22-én, vasárnap tartják az autómentes napot. Programok a Déri téren és a Kossuth téren lesznek. Az érdeklődök DKV kiállításon vehetnek részt, KRESZ tesztet tölthetnek ki, versenyezhetnek, bemutatókat nézhetnek meg, valamint maratonra illetve városkerülésre is nevezhetnek. A programokon való részvétel ingyenes. A környéken útlezárásokra lehet számítani. Bővebb információ ITT


2013. szeptember 17., kedd

25 év házasság

Édesanyáméknak ma van a 25. házassági évfordulójuk, mi tegnap voltunk 2,5 évesek. Még a tizedét sem éltük meg annak, amit ők, de remélem, hogy meg fogjuk. Gyermekkorom óta az ő példájuk van előttem, és (bizonyára közrejátszik némi elfogultság is, de) szerintem nagyon jó példa. 

Az életük szinte mintaszerű: megismerkedtek, kapcsolat, eljegyzés, esküvő, első lakás, első gyerek, nagyobb lakás, második gyerek, kertes ház, megnőttek a gyerekek, még nagyobb ház, kutya, kiröppentek a gyerekek.

És az életük abban is mintaszerű, hogy ugyanúgy megvoltak, megvannak a konfliktusaik, mint bármely más kapcsolatban. Megvoltak a viták egymással, a gyerekekkel, egymással a gyerekek miatt, stb. Viszont különleges abban, hogy bármi adódott is, (még ha akkora balhét csaptak is, mintha tornádó tombolna), mindig megoldották. 

Mert szerintem egy hosszú kapcsolat lényege nem abban áll, hogy sohasem veszekszünk, hanem abban, hogy igenis kiveszekedjük magunkat, elmondjuk a problémáinkat (adott esetben szükségszerű lehet a kiabálás is - inkább mintha verekednénk), és megbeszéljük, aztán közös erővel megoldjuk. A nehezebb út mindig az, amelyiken dolgozni kell. Sokkal könnyebb feladni, mint küzdeni érte. (De ez nem csak párkapcsolatra igaz, hanem barátságra, testvéri-, rokoni kapcsolatra, stb.)

Előfordult, hogy előttünk veszekedtek, ami nem mindig volt a legjobb dolog, de én utólag nem bánom. Mert ha abban a hitben nőttem volna fel, hogy a szüleimnek nincsenek vitáik, akkor biztosan hibásnak éreztem volna magam, amiért nekem vannak. 

A szüleim 25 év után is ott vannak egymásnak jóban-rosszban, betegségben-egészségben, gazdagságban-szegénységben, és ami a legfontosabb: szeretetben-szerelemben. És én végtelenül büszke vagyok rájuk emiatt. 

Köszönöm, hogy boldog, teljes, szerető családban nőhettem fel. Hogy megadták, megadják azt a biztos érzelmi hátteret, amire mindenkinek szüksége van, hogy teljes életet élhessen. Azt az érzést, hogy bárhogyan alakul az életem, bármit teszek: ők mindig szeretni fognak. 

Anyukám mindig azt mondja, hogy csinálhatok bármilyen ostobaságot, vagy rosszat, lehet, hogy borzasztóan megharagszik érte, de mindig szeretni fog. Hiszen ez egy szülő dolga: hogy határtalanul szeresse a gyermekét.

Boldog 25. házassági évfordulót Anya és Apa!

2013. szeptember 16., hétfő

Hálás Hétfő #45

Amikért hálás vagyok:
♥ ma 2,5 éve együtt ♥♥♥
♥ Husinak meglett az írásbeli nyelvvizsgája:)
♥ sokfogásos szüli-névnapi ebéd-vacsora:D
♥ istenifinom túrótorta
♥ tatár bífsztek
♥ Harry Potter a tv-ben
♥ búcsúztató
♥ haletetés
♥ multivitamin rágótabletta:)
♥ shoppingolás (bár én semmit sem vettem:D)
♥ működik a konyhai mérlegünk
♥ új tanár a tanfolyamon, aki tök jó házit adott
♥ edzés
♥ elkerült a téli paplan
♥ játék Macikutyával
♥ sok olvasás
♥ puding háztartási keksszel
♥ reggeli mesenézés
♥ mosódió
♥ pezsgőtabletta
♥ ősz

És Ti mi(k)ért vagytok hálásak?:)

2013. szeptember 11., szerda

A mosódió

Már egy ideje elkezdtünk zöldülni, ami eddig a szelektív szemétgyűjtést foglalta magában, na meg az odafigyelést a környezetünkre. És közben elkezdtem bőszen olvasgatni ebben a témában. Nos, találtam rengeteg okos, hasznos, költségkímélő dolgot, aminek egy részét idővel (plusz ha a feltételek meglesznek hozzá) én is szeretném hasznosítani. Az első ilyen dolog a mosódió.

A mosódióról

"A mosódió a Sapindus Mukorossi nevű, szappanfafélék családjába tartozó, Indiában őshonos fa termése. Tradícionális ayurvedikus gyógynövény."(http://amosodio.hu/)

Hogyan működik?

"A dió héjában lévő saponin nevű ragacsos anyag vízzel érintkezve kioldódik, enyhén habzani kezd és természetes szappanként kifejti zsíroldó, tisztító hatását."(http://amosodio.hu/)

Mire használható?
Színes vagy fehér mosáshoz, 30-95 C fok között, általános tisztítószer készíthető belőle, alkalmazható samponként, kézmosáshoz, ablaktisztításhoz, és még számos módon felhasználható.
Mosásnál 3-5 db héjat beleteszünk a vászontasakba, bekötjük, és a ruhák közé, a dobba helyezzük. Egy adag 2-3-szor újra használható.

Hol szerezhető be?

Bioboltokban, vagy internetes bioboltokban több fajtája is megtalálható. Kb. 3000Ft/kg az ára, de persze van kisebb kiszerelésekben is. Nagy előnye, hogy sokkal tovább tart, mint az ugyanennyiért vásárolt mosószer. (Heti 2-3 mosással számolva egy kg mosódió héj kb egy évig elegendő - mondják ITT)

Saját tapasztalat

Én egyelőre csak mosáshoz használtam. Szerencsém volt, mert egy közeli bioboltban próbacsomagot is találtam, amiben egy tasaknyi mosódió (egy adag 2-3 mosásra is használható), egy kis vászontasak (amibe kerül a mosódió, mikor a gép dobjába tesszük), és egy kis adag oxy mosóadalék (amit fehér ruhák mosásánál a mosószer helyére kell tölteni) volt. Én vásároltam hozzá egy zacskó mosószódát is.

Első mosásnál nagy bakit követtem el. Előtte elolvastam rengeteg cikket, oldalt, ami ezzel foglalkozik, de sehol nem írták le ezt az ajánlást. Majd miután megtörtént a baj, rátaláltam egyetlen helyre, ahol megemlítették. Bár valószínűleg ez az én figyelmetlenségem miatt történt. Szóval az ajánlás: mielőtt mosószeres mosásról áttérnél mosódiós mosásra, mindenképpen futtass le előtte egy ecetes üres mosást! Én kihagytam, így az első mosás után a gépben maradt letapadt vegyszerek szépen feloldódtak és a ruhákba jutottak, szép szürke foltokat hagyva.

Öblítő sem muszáj mellé, én ecetet használtam (és nem, egyáltalán nem érződik a ruhán az ecetszag), plusz néhány csepp illóolajat, de ez is elhanyagolható.

A második mosás viszont már jól sikerült, tiszták lettek a ruhák, szépek, foltmentesek. Nem mondom, hogy jobban mos, mint a mosószer, de azt se, hogy rosszabbul. Viszont hosszútávon sokkal jobb megoldás.

Fehéret még nem mostam vele, de nemsokára ez is meg fog történni. Ilyenkor ajánlják hogy az adagolóba egy kevés mosószódát is tegyünk a fehérítő hatása miatt.
Előnyök:
  • hosszútávon olcsóbb, gazdaságosabb
  • tisztán tartja a mosógépet is (amire az ecet is résegít, ha öblítőként alkalmazzuk)
  • egészséges, bőrbarát, antiallergén
  • környezetkímélő (teljesen lebomlik)
  • óvja a ruhák színét, nem roncsolja az anyagát
Nem akarok rábeszélni senkit, de szerintem egy próbát megér:)

2013. szeptember 9., hétfő

Hálás Hétfő #40-41-42-43-44

Amikért hálás vagyok:
♥ egy éve lakunk együtt ♥
♥ ősz - egyszerűen imádom♥
♥ kellemes nyári időtöltések
♥ sok faluzás
♥ első augusztus 20. az albiban (attól különleges, hogy a fő utcától pár méterre lakunk, itt vonultak a virágkocsik)
♥ tornázás
♥ öcsi sokat volt itthon
♥ szkájp Norvégiával
♥ Hármak csajos welness az Erdőspuszta Club Hotelben♥♥♥ hideg vizes medence ♥ meleg vizes medence ♥ pezsgőfürdő ♥ infra szauna ♥ finn szauna ♥ tatár bífsztek, csokivulkán az étteremben ♥ egymás ételeinek végigkóstolása
♥ bográcsozások
♥ szalonnasütések
♥ régen látott barátok viszontlátása
♥ egy hónap laptopmentesség után végre visszakaptam a laptopomat ♥ 
♥ újra írhatom a blogom♥
♥ szép remények
♥ komoly tervek
♥ két csodás esküvőn voltunk egy napon
♥ nagyon szuper lagzi♥
♥ átvezettem Budapesten egy idegen autóval oda-vissza (ez hatalmas nagy szóóó, főleg, hogy visszafele tök sötétben)
♥ Pilisvörösvári éves buli♥
♥ társasjátékozások
♥ medencézések
♥ új fogások elsajátítása
♥ mosódióval mosok
♥ rengeteg könyvet sikerült olvasnom nyáron
♥ Husi egyre háziasabb♥
♥ kezdődik a tea-szezon
♥ nagy takaróba bújva aludni
♥ reggel készülődés közben Balu kapitányt nézni a tv-ben:)
♥ utolsó hétvégék kiélvezése - nemsokára kezdődik a szombati suli...
♥ hullócsillagles
♥ sátorozás az udvaron
♥ napozások

És Ti mi(k)ért vagytok hálásak?:)