2012. november 29., csütörtök

Ajánló: Anne Frank naplója

Anne Frank

Azt hiszem, nem kell bemutatnom a művet, de kicsit azért mégis késztetést érzek rá, hogy megtegyem.

Anne Frank (eredeti nevén Anneliese Marie Frank) 1929-ben zsidónak született Németországban. Hitler hatalomra jutása után Hollandiába menekültek a családjával. 1940-ben azonban Hollandia is megszállás alá került. Ráadásul 42-ben Anne nővére behívót kapott. E két esemény hatására a család az apa cégének úgynevezett "hátsó traktusában" bujkált 25 hónapig. Ezután ismeretlen tettes feljelentette őket, így először Westerborkba, majd Auschwitzba kerültek, s végül a két gyermeket Bergen-Belsenbe hurcolták. A lányok a tábor felszabadulását megelőző hetekben, 1945-ben tífuszban elhunytak. Édesanyjuk Auschwitzban lelte halálát, édesapjuk azonban túlélte.

Anne a naplója által vált híressé. Ugyanis 13 éves korától naplót vezetett, amely pont felölelte ezt a kaotikus, borzasztó korszakot. Részletesen ír érzéseiről, családjáról, életükről, a bujkálásról. A napló elején kiderül, hogy nem igazán bővelkedik a kislány igazi barátokban (a magány érzése persze egyre fokozódik, miután bujkálásra kényszerülnek), ezért a naplóját Kittynek nevezi el, és neki címzi a bejegyzéseket, mintha levelek volnának. Halála után édesapja megjelentette, a napló elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárból, innen letölthető

A naplót sokan támadták azzal, hogy kitaláció, és igazából az apja írta. Több érvet is felsorakoztatnak, például, hogy túl éretten, túl irodalmiasan fogalmaz a kislány (ezt cáfolnám, ugyanis sok a koraérett gyerek, ráadásul van akinek a vérében van az írás), vagy hogy a naplóban golyóstollal írt jegyzetek is vannak, amit azonban csak később találtak fel (csak két oldalon van ilyen jegyzet, és nem a lány kézírásával), vagy hogy több részlet nem egyezik a valósággal. 

Mindenesetre a saját véleményem az, hogy az a napló sokak számára óriási jelentőségű, hatalmas érték. Átfogó képet ad a század legtragikusabb részéről. Ha a napló nem is eredeti, olyan olvasói élményt nyújt, amelyre más mű nem képes. Élethű, életszerű, leírása az eseményeknek. A napló olvasása közben elénk tárul az a zug, ahol meghúzták magukat, a kislány vívódásai, olyan dolgokkal, amelyeken szinte mind keresztül mentünk tini korunkban, aztán olyan dolgokkal is, amelyeket el sem tudnánk képzelni a jelenben. Akár igaz, akár nem, egy olvasást mindenképpen megér.

Anne Frank szobája a "hátsó traktusban"
Az édesapa és második felesége létrehozták az Anna Frank Alapítványt, és a könyvből befolyó összeget a férfi halála után az alapítvány kapta meg. 1960. május 3-án Amszterdamban megnyílt az Anne Frank múzeum (Itt 3D-ben meg lehet tekinteni virtuálisan a helyet, ahol a család bujkált), de még kisbolygót is neveztek el a lányról (5535 Annefrank kisbolygó), és 1987-ben filmet is forgattak a naplóról.

Anne akaratlanul a holokauszt egyik mitikus alakjává vált, mára olyan kultikus figura, akinek jelentőségét az sem csorbítaná, ha kiderülne, hogy naplója nem eredeti. Kultusza már létrejött, kifejlődött, és saját életét éli.

2012. november 28., szerda

A legegyszerűbb tejberizs receptje

Pár napja kibontottunk egy zacskó fahéjat, és Márk megkívánta a tejberizset, úgyhogy tegnap vacsorára azt csináltam. Hallottam már olyat, aki vízzel csinálja, meg így-úgy, hát nekem anyukám így tanította:

A legegyszerűbb tejberizs:

Hozzávalók:
  • tej
  • rizs
  • cukor

Elkészítés:
  • 1 liter tejhez 1 bögre rizs ideális
  • felforraljuk a tejet
  • mikor már forr, mehet bele a rizs és a cukor (ízlés szerint)
  • lassú tűzön kevergetés mellett addig főzzük, míg a rizs meg nem puhul

Tálalás:
  • fahéjjal és cukorral, kakaóval, lekvárral, gyümölccsel, mézzel, kinek-kinek ízlése szerint:)

2012. november 27., kedd

Karácsonyi készülődés

koszorú alap
Ma miután tanultam egy sor pszichológiát, nekiláttam az adventi koszorúnak (hiszen vasárnap már jön az első gyertyagyújtás!:), és néhány karácsonyi dísznek.

félig kész koszorú
Az adventi koszorú alapja ez lett. Tűlevelűekből dolgoztam, szépen kötögettem őket zöld fonallal össze, míg végül egy kör nem lett belőle. Aztán körbetekertem egy piros szalaggal, majd a piros és kék bogyókat pakoltam fel rá. Nem végleges a kinézete, még változhat hétvégéig:) Na meg persze a gyertyák is hiányoznak egyelőre róla.

karácsonyi dekoráció
Aztán volt két gallyam, szintén valamilyen örökzöld. Abból készítettem ezt a kis kedves díszt. Még állandó helye nincs, egyelőre az előszobában lévő fali kulcstartón csüng. Nekem máris nagyon karácsony hangulatom lett ezektől:) 

A tobozok színezését tovább folytatom, a leendő karácsonyfára is rakni szeretnék majd belőlük. 

Közben folyton agyalok, hogy milyen díszeket lehetne még kitenni, szerencsére elég sok kreatív dolgok ki lehet találni filléres (vagy ingyen szerzett) alapanyagokból.

Most, hogy új lakás, együtt, gy az izgi, ha saját hagyományokat csinálunk. Az adventi koszorú az biztosan az lesz, meg a közös főzőcskézés és étkezés ezeken a vasárnapokon. A többi menet közben kialakul.

2012. november 26., hétfő

Hálás Hétfő #3

Újabb hétfő, újabb listák:)

Hálás vagyok, mert:

  • végre megkaptuk az új előfizetést, meg a telefonokat (bár még nem aktiválták a számot)
  • jártam egy lovardán, és meg is simogattam pár lovacska puha orrát:)
  • írtam egy jó kis cikket, bár interjút terveztem
  • találkoztam Kisasszonnyal, és nagyon jót beszélgettünk
  • ittam fahéjas-almás, karácsonyízű kávét:)
  • találkoztam anyukámmal:)
Márk listája:
  • tovább alhattam, mint Andi
  • megjött a telefonom
Továbbra is lehet csatlakozni hozzászólásban:) Ti miért vagytok hálásak a mai napon?

2012. november 25., vasárnap

Születésnap, macipalacsinta

Ma van Márk születésnapja, úgyhogy ez okból éjfélkor ajándékoztunk, megkapta Angliából a kedvenc focistájának képét aládedikálva. (kettőt is róla:) Tortáztunk is, csináltam finom tortát, piskótaformában sütöttem piskótát, aztán rá vaníliapuding és bele banán.

Reggelire extra tervem volt, korábban keltem (ami nem volt nehéz, mert nagyon fáradt volt a kisszivem) és kimentem reggelit gyártani. Amerikai palacsintát csináltam, ezen recept alapján. (egyébként ez a kedvenc receptes oldalam, rengeteg féle kategória van, plusz funkciója pedig a Mi van a hűtődben? alkalmazás, ami segít receptet keresni néhány alapanyag beírásával). Annyiban készítettem másként, hogy nem hagytam 2 órát pihenni, és a plusz tojássárgáját sem vertem fel, hanem ezek elhagyásával csináltam. De így is nagyon finom volt. Ja és mint látható macikákat csináltam belőlük:)

Ezután pedig a régi Loki pályára mentünk autóversenyt nézni, ingyen, sajtójeggyel:)

Délután anyáék is jöttek, hozott egy tál rakott krumplit, mert ez Márk kedvence.

2012. november 23., péntek

Ajánló: Masits István

Szerdán szerencsém volt találkozni, és kicsit megismerkedni egy csodálatos festőművésszel. Masits István az AKT Társulat tagja. A társulat már 20 éve működik, ennek örömére még látható a jubileumi kiállításuk a DMK Belvárosi Közösségi Házában november 30-ig. 

Szerdán Csacsival mi is ellátogattunk a kiállításra, ahol az a hír fogadott, hogy az úr ingyen készít rólunk egy portrét. Úgyhogy le is ültem a székbe, és kb. 15 perc alatt egy szuper kép készült rólam. Furcsa érzés volt ott ülni, egyrészt nem szeretek középpontban lenni, másrészt azt se kedvelem, ha sokáig néznek. De közben végig beszélgettünk, ezért az elején fellépő kellemetlen érzések hamar elszálltak.

Masits István: Őszi Erdő
Megtudtam, hogy Masits István 25 éve fest, rajzol, és fényképez is. Mindig nála van a fényképezője, és ha meglát valamit, ami megihleti rögtön kattint, aztán otthon, nyugodt körülmények között kis is dolgozza. Festészetére a realizmus és az impresszionizmus jellemző, nem tud azonosulni az absztrakt dolgokkal. (ezzel én is így vagyok). 

Nem tudom a pontos okát, hogy miért festek, mint ahogy azt sem tudom, miért születünk, és miért halunk meg!” Masits István

István egy rendkívül közvetlen, aranyos ember. Örülök, hogy találkoztam vele, és remélem még sokszor fogunk együttműködni dolgokban :)

2012. november 22., csütörtök

Paprikás krumpli egy kicsit másképp (leves)

Ma ismét sikerült "elrontanom" egy ételt. Paprikás krumplinak készült, de valahogy nem akart elfőni a leve. Viszont a krumpli meg már meg volt főve rendesen, és a virsli is, szóval gyorsan kellett cselekednem. Találtam a hűtőben főzőtejszínt, és azzal, meg egy kis vízzel felöntöttem, úgyhogy paprikás krumpli leves lett ma ebédre. Ha már így "elrontottam", megosztom veletek a receptjét.

Paprikás krumpli leves:

Hozzávalók:
  • 1 hagyma
  • 1 kg krumpli
  • só, bors, paprika, delikát
  • tejszín
  • virsli
  • víz
Elkészítés:
  • 1 hagymát felkockázunk, kicsit megdinszteljük
  • a felkockázott krumplit belekeverjük, majd ízlés szerint ízesítjük
  • felöntjük vízzel, amennyi éppen ellepi
  • maxon főzzük, míg fel nem forr, aztán takarék
  • ekkor kerül bele a felkarikázott virsli
  • mikor a krumpli már megfőtt, jöhet bele a tejszín, és igény szerint még víz
  • összerottyantjuk és kész is
A paprikás krumpli sem túl bonyolult recept, ezért ez sem. Kenyérrel vagy anélkül fogyasztható.

2012. november 21., szerda

Gáz van ha nincs gáz?

Miután beköltöztünk, eltelt egy hét, és jött az ajtóra ragasztott hír: Gázcsőfelújítás miatt nem lesz gáz, és ekkor meg ekkor nálunk fognak szerelni. Én kis naiv gondoltam, na sebaj, 3 napig kibírjuk főtt kaja nélkül. Aztán kiderült, hogy a 3 nap az 3 hét...

Nekünk olyan szempontból szerencsénk volt, hogy a meleg víz az távhőről jön, ezért fürdeni tudtunk. De hallottam olyanról, aki át járt ismerőshöz fürdeni, mert náluk gáz melegítette a vizet. A fűtés gázkonvektoros, de szeptemberben még nem kellett bekapcsolnunk. Így, végül is csak főzni nem tudtunk.

Azért is jobban jártunk, mint a többi itt lakó, mert anyáék ugye szintén Debrecenben laknak, ezért át tudtunk menni főzni, enni, és el is hoztunk onnan kaját. 

Néhány tipp gáz nélkül maradt bajtársaknak:

Fűtés:

  • Rengeteg féle-fajta árammal működő melegítő van a boltokban, általában pár ezer forinttól kezdődik az áruk. Különféle hősugárzókat lehet kapni a befújóstól az infrásig.
  • Nem véd tökéletesen, de nagyon hasznos a réteges öltözködés. Sok jó meleg ruha felvétele, pokrócok elkotrása, stb.
  • Szintén sokféle a kínálat meleg vizes palackokból is, melyeket mikróban lehet melegíteni.

Főzés:
  • sok pizzériában elfogadják az utalványokat (Erzsébet, Sodexo, Posta, stb.), ha valakinek jár, érdemes kihasználni. Ilyen esetben pláne. Mi ez által is finom sült kajához jutottunk. 
  • a Google a barátunk, ha beírod a keresőbe, hogy mikrós ételek, rengeteg lehetőséget kidob. Bár negatív tapasztalat, hogy ezek főként sütemény receptek, nem kifejezetten a gáz nélkül maradtaknak valók.
  • ha van rokon, ismerős a városban, kérjétek meg őket, hogy had főzzetek náluk. Természetesen a hozzávalókat ti viszitek, a kész kajával megkínálhatjátok őket is, de a maradékot dobozban elhozhatjátok. A közben használt edényeket pedig illik elmosni.
  • ha van rá keret, menjetek étterembe! Már találni egészen olcsó helyeket is néhol. Betudható egy randinak, ha pároddal mész:)
  • Debrecenben sok kifőzde is van, lehet választani bőven a kerettől függően. 7-800 Ft körül mozog a napi menü (persze van drágább és olcsóbb is), ez általában egy leves és egy második. (Mi egy adagból ketten jól lakunk általában). Ez jó megoldás lehet ha nem is minden napra.
  • a villanyrezsó sem rossz megoldás ideiglenesen, bár elég sok áramot használ

Mikróban készített ételek:
(néhány fő étel a teljesség igénye nélkül)
  • borsó, bab, egyéb zöldség párolása: mély edénybe tesszük a megpucolt zöldséget, felöntjük kevés vízzel, rá a tető, majd pár percig pároljuk a mikróban.
  • egészben sült burgonya: héját alaposan megtisztítjuk, kis olajjal átkenjük, aztán 10-15 perc alatt a mikróban átsütjük
  • rizs főzése: egy bögre rizshez öntünk két bögre vizet, plusz a fűszereket (só, bors, delikát), magas hőmérsékletre, fedő nélkül betesszük, addig mikrózzuk, míg el nem fövi a levét.
  • sült csirke: az előre befűszerezett húsokat (mondjuk comb és szárny) betesszük magas hőmérsékleten kb. 8 percre. Ezután kivesszük, megfordítjuk és kb. ugyanannyi időre visszatesszük.
Nem próbáltam ki mindet, forrás www.bien.hu, ezekből már össze lehet hozni kiadós főtt/sült ételeket. 

2012. november 20., kedd

Konyhatakarítás

Ma beléptem a konyhába, és majdnem szívbajt kaptam a rumlitól. Úgyhogy gyorsan lefotóztam, és nekiálltam takarítani.

Először elmosogattam, majd míg száradtak a dolgok, addig megreggeliztem, aztán folytattam. Kisikáltam a mosogatót, a szárítót, aztán a pultot. Később a mosogató alatti szekrényt, majd a gáztűzhelyet, és végül az asztalt és környékét. Íme két előtte/utána kép.


Nem tartott olyan sokáig mint gondoltam, és közben szinkronos sorozatokat "néztem" laptopról. Kellemest a hasznossal:)

Egyébként van, hogy nehezen veszem rá magam a takarításra (velem született lustaság), de az motivál, hogy sokkal jobb érzés egy ilyen konyhában vacsizni, vagy főzni, ahol minden ragyog és rend is van, mint egy rumlisban. 

2012. november 19., hétfő

Hálás Hétfő #2

Már megint hétfő, hát legyen ismét hálás:)

Az én Hálás listám:
  • sok kihagyás után vezettem, ráadásul a kölcsönkocsit, egy kis suzuki swift-et, ami szervós, én meg 4 éve csak sima kormányos vezettem. Elsőre furcsa is volt a kormány is, a fék és a gáz is.
  • leadtam pár papírt, amit már rég le kellett volna
  • utolértem magam a Gossip Girl című sorozat részeivel
  • írtam két cikket
  • találtam két csudajó programot, amiken jó volna részt venni
  • Márk beágyazott és összerámolt, mire hazajöttem
  • átjött egy barátunk, aki mostanában ritkán van Debrecenben
  • megtaláltam egy fiú diákigazolványát és személyijét, amit elhagyott
  • játszottam Macival (kutyusom anyáéknál)


Márk listája:

  • befejeztem a szakdogámat
  • Andi hagyott reggel aludni
  • Andi megtalálta a számot, amit régóta kerestem
És itt a zene:
Továbbra is várom a ti listáitokat is:)

2012. november 18., vasárnap

Kis betekintés

a filces táblánk:)
Fel lett téve a filces tábla végre:) És ketté lett osztva, jobbra a Márk teendői, balra az én teendőim kerülnek fel minden este. Meg persze, ha napközbe jön valami, akkor azt is felírjuk. És ha elvégeztük, akkor jön a pipa:)

Ma egyébként elég zsúfolt napom volt, mostam, teregettem, vasaltam, bosszankodtam a mosógép miatt, ágyneműt cseréltem, rendet raktam a hálóban, és az előszobában. De jutott időm arra is, hogy Nórival szkájpoljak (jelenleg Angliában tartózkodó barátnőm). Egyedül olvasásra nem volt időm a ma felírtakból.

És az előszobánk, amit kereken 15 percig tartott tetőtől talpig kitakarítani, áttörölni, felseperni a bútorok elmozgatásával, és visszapakolni.
az előszobánk
Ha saját lakásunk lesz, abban tuti, hogy járólap lesz, nem pvc. És az ajtók is jobbak lesznek. De jelenleg ez is tökéletesen megfelel:)

2012. november 16., péntek

Tejfölös gombapörkölt á la anyu/én

Márk anyukája Debrecenben járt továbbképzésen, és bár nem tudott meglátogatni minket, mert csak hozták meg vitték őket, de hozott nekünk csomagot, amiért érte tudtunk menni. Após szedett egy hatalmas csomag gombát, mert tudják, hogy imádom (igaz Márk nem szereti). Mivel nagy volt a csomag és teljesen frissen szedett, ezért a felét lefagyasztottam, a másikat ma megcsináltam. Na meg küldtek hozzá nokedlit készen:) Úgyhogy következzen a receptem, amire anyu tanított.

Ilyen gombát kaptam
Tejfölös gombapörkölt:

Hozzávalók:
  • gomba
  • hagyma
  • pirospaprika, só
  • tejföl
  • víz
Elkészítés:
  • a gombát megmosás után tetszőleges szeletekre vágjuk
  • a hagymát felkockázzuk, olajon odatesszük, megdinszteljük, meg kb. üveges nem lesz
  • rátesszük a gombát, picit megpirítjuk + pirospaprika + só
  • aztán felöntjük kis vízzel, és rá a tető, hogy a gombánk megfőjön
  • mikor már puha a gomba és fel is forrt a víz is, levesszük a fedőt és a lángot is kicsire, hagyjuk, hogy elfőjön a leve
  • ha már nem sok lé maradt rajta, hozzátesszük a tejfölt
  • (trükk: ha nem elég sűrű a szósz, akkor pici lisztet csomómentesre keverünk benne)
  • összerottyantjuk és kész is
Tejfölös gombapörkölt nokedlivel

Figyelmeztetés: Mindenképpen csakis szakártő által megvizsgált gombát fogyasszunk!

Egyébként én most kicsit "elrontottam", mert elég sok lében főztem, így egy jó nagy tálnyit le is tudtam merni belőle. De mivel nagyon finom, semmi esetre se borítanám ki, holnap leves készül belőle:)

Filces tábla!

Tegnap anyáéknál aludtunk, aztán ma hozott haza apa, meg elmentünk kocsiért, és bementünk abba a boltba, ahol kinéztem a táblát. És épp időben mentünk, mert utána lift karbantartás miatt bezárt a bácsi, és épp az utolsó előtti darabot hoztuk el. Apáék holnap fogják feltenni.

A tábla maga fakeretes, fehér, mágneses és törölhető. Adtak hozzá egy filcet, meg két mágnest, és így egybe került mindez 2334 Ft-ba!:) Plusz vettünk hozzá egy törlőt is az pár száz forint volt csak.

Ezen az oldalon találtam rá, és azért is jó, mert házhoz szállítás is van, így bárhonnan lehet rendelni! Bár nekünk nem érte volna meg, mert kb. 20 percnyire van a lakástól:)

Most nagyon boldog vagyok a tábla miatt, már ki is próbáltam, a képen látszik. De megyek tanulok, mert holnap 15:15-től marketingből dolgozatozunk és még nem nagyon tudom az anyagot.

Ja és igen, ma vagyunk 20 hónaposak Márkkal:) Igaz már nem ajándékozunk havonta, de azért megemlékezünk az alkalomról:)

2012. november 15., csütörtök

Hol áll a fejem?

Forrás: google
Kicsit kaotikus a helyzet itt jelenleg... Az egész hetem egy rohanás, ide-oda kell menni, ezt intézni, azt intézni, hozzá elmenni, vele találkozni, ezt csinálni, azt csinálni. Amit részben élvezek, mikor rég látott baráttal találkozok, de mikor egész nap fáradt vagyok, azt a részt kevésbé.

Ma például elnéztem egy órával az időt. Odamentem már 3-ra a tanfolyamra, mert negyedkor szokta kezdeni. Sehol senki. Felmentem a teremhez, ott se senki. Na mondom tuti elmarad az óra, csak engem felejtettek el tájékoztatni róla... Erre hazabaktatok, és valamivel később rájövök, hogy nekem 4-re kellett volna ott lennem. Na de akkor már késő volt.

Közben szombaton dolgozat marketingből, és már kiírtam miket kéne tudni, de még nem volt időm elkezdeni. Elővettem az angolt is, ami 3 és fél éve nem volt a kezemben... Mert szombaton 8-12:40-ig angol óránk lesz a tanfolyamon (vagyis Márknak német), és jó lenne legalább arra emlékezni, hogy egy egyszerű mondatot hogy kell helyesen összerakni.

Hát remélem nektek jobb napotok volt, és nem néztétek el az órát!:)

Jól jött volna ma az a filces tábla!:) De időközben kinéztem egy másikat, neten, de Debrecenben. Úgyhogy lehet nemsokára lesz egy, ráadásul normális áron.

2012. november 14., szerda

A gyerekek gyógyító hatása

Forrás: google
Imádom a gyerekeket. A kicsiket, akik még ártatlanok, akiket nem rontott meg a környezetük, a világ. Legyenek fehérek, feketék, sárgák, vagy lilák. Mindet imádom!:)

Tegnap Csacsival ültünk egy padon a főtér közelében, mikor jött két hölgy, az egyik babakocsit tolt, a másik kézen fogva vezetett egy aprócska fiút. "Szerelmünk" története akkor kezdődött, mikor rám nézett az a kis drágaság, aztán rámosolyogtam, ő meg akkorát vigyorgott, hogy meg kellett zabálni:) Sőt, mikor már elhaladtak mellettünk, utána is annyira nézett vissza rám és mosolygott, hogy szerencse, hogy fogta a kezét a mami, különben tuti elesett volna a kis drága:)

Forrás: google
Ma pedig mentem a meki felé, találkozni Kisasszonnyal, amikor szintén szembejött egy anyuka, kezében babahordóval, mellette pedig sétált egy kicsi lányka. Olyan nyitottan, felfelé nézett, egyenesen a "nagyok" szemébe, és mosolygott. Én meg visszamosolyogtam, erre elkezdett integetni nekem, én meg természetesen visszaintegettem neki, erre úgy megörült, hogy azt látni kellett volna:) Csak úgy ragyogtak a szemecskéi:)

Az ilyen kis apró örömök, pici pillanatok úgy fel tudják dobni a napomat, hogy utána nehéz elrontani:)

2012. november 13., kedd

Filces tábla

Elkezdtek besűrűsödni a napok és a programok. Kezdődnek a vizsgák és beszámolók Márknak is, nekem is. Neki két suliban kell helytállnia, nekem meg háromban. Ezért kitaláltam, hogy veszünk egy filces táblát, egy fél éve néztem ki egy kis papírírószerben 2000 Ft-ért egy tökéletes méretűt.

Már elterveztem, hogy az egyik oldalon a "nemsokára-elfogy" lista lesz, míg a másikon az aktuális napi teendők listája. Így ha valamit megtettünk/megvettünk, mehet mellé a pipa. Átlátható, praktikus, szép.

Ma Csacsival be is mentünk két papírírószerbe, az egyikben nem találtunk, a másikban meg 5500 Ft volt ugyanaz a méret... Ennyiért nem kell. Úgyhogy Márk holnap megnézi, hogy abban a kis papírírószerben az Egyetem környékén megvan-e még. Remélem igen:)

Rakott krumpli kicsit másképp: nagyon húsos rakott krumpli

Tegnap apával "csavarogtunk" a városban, aztán főzőcskéztünk náluk. Hallott valakitől egy ötletet, és azt csináltuk meg. Leírom a receptet, de mértékegységeket nem írok, egyrészt mert mi két tepsivel csináltunk, másrészt meg a mi házi receptjeinkben nincs mértékegység, csak a hozzávalók, mindent érzéssel kell csinálni:)

Nagyon húsos rakott krumpli

Nos tehát, a hozzávalók:
  • karikára vágott krumpli
  • csirkemell
  • csirkecomb (megfosztva a csonttól - abból jó kis csontlevest főztünk mellé, szóval 2 az 1-ben:)
  • bacon, vagy valamilyen kis szalonna
  • kolbász
  • hagyma
  • zsír
Elkészítés:
  • zsírral kikenjük a tepsit
  • tetszőleges sorrendben lehet csinálni, de mi így csináltuk: 1 sor krumpli, 1 sor hagyma, 1 sor krumpli, 1 sor hús (vegyítve az apróra vágott csirkemellet az apróra vágott combbal), 1 sor hagyma, 1 sor krumpli, és a tetejére az apró kockára vágott szalonna és az apró szeletekre vágott kolbász
  • aztán be a sütőbe és kb. 3/4-1 óra alatt kész:)
Fogyasztás:
  • melegen a legjobb, Márk trükkje, hogy kis tejfölt rak rá.
Előtte

Utána

2012. november 12., hétfő

Hálás Hétfő #1

Tehát az én listám mára:

  • megkaptam a fizetésem
  • apával főzőcskéztünk náluk és nagyon finom lett, és elhozhattam a felét, mert úgy egyeztünk meg (holnap kaptok receptet és képeket is:)
  • találtam nagyon szép bordó bogyókat, hármat
  • majdnem egész nap odavoltam, és Márk azzal fogadott, hogy "már nagyon hiányoztál Baba!"
  • Márk önmagától, minden kérés vagy utasítás nélkül kitakarította a hűtőt!
  • kellemes estét töltöttünk néhány baráttal


Márk listája:

  • Ettem almát, finom volt
  • kaptam tortát (igazából meglepi bulin voltunk ma és az ünnepelt barátnője hozta hozzánk a tortát, mert mi közel lakunk, és így nem volt lebukásveszély sem)
  • nem kellett rezsit fizetni (igaz a szerződés szerint minden hó 10-ig kell fizetnünk, a főbérlő elég lazán kezeli, múltkor is 12-én jött a rezsivel)
  • Andi nagyon finomat sütött nekem

Ha valakinek van listája, hozzászólásban lehet csatlakozni! Az egyetlen szabály, hogy csak pozitívat!:) 

Hálás Hétfő

Úgy döntöttem, hogy ez egy rendszeresen megjelenő bejegyzés lesz, minden hétfőn. Pont azért, mert sokan nem szeretik szegény Hétfőt, mert aznap kezdődik az iskola, megint dolgozni kell menni stb. Pedig nem a hétfő hibája ez.

Ezért minden hétfőn összeírok néhány dolgot este, amiért hálás vagyok, ami jó volt a napomban, a hetemben, ami tetszett, stb. Ha esetleg másnak is tetszik a kezdeményezés, hozzászólásban nyugodtan lehet csatlakozni. De csak pozitívat!:)

Este visszatérek a listámmal!

Addig is csodálatos hétfőt mindenkinek!

2012. november 11., vasárnap

Házi készítésű naptár

Mivel három tanfolyamra járok egyszerre (sokszor ütköznek is), meg dolgozom is, és gyakornok is vagyok, ezért mindenképpen szükségem van naptárra és határidőnaplóra.

A naplót már szülinapomra megkaptam, egy gyönyörűséges kis határidőnapló anyóséktól:)

A naptár pedig nekem a falra kell a szobába, hogy előre lássam, mikor mi lesz. Egy ideje én gyártom a naptárat, egy hónaposat, amin szépen át tudom tekinteni, hogy mikor melyik suliba kell mennem, és mikor hol írok dolgozatot. Januártól venni akartam, de most olyan jólesett kicsit foglalkozni vele, meg kreatívkodni picit, hogy lehet mégsem veszek, hanem továbbra is megoldom házilag:) Jó kicsit néha kikapcsolódni, díszítgetni, rajzolgatni, aztán nézni egy hónapig az aktuális alkotást:) Ha gyerkőc lenne, akkor meg egyértelmű, hogy ő/ők csinálnák az aktuális hónapnak megfelelő fejlécet:)

Tobozok 2.

Igazából csütörtök óta nem nagyon foglalkoztam a tobozokkal, így elég nagy meglepetést okozott, mikor beléptem a (jelenleg zárva tartott) nagyszobába, és megláttam, hogy az összes toboz kinyílt. Olyan szép lett egy-kettő, hogy érdemes volt őket hazahozni:) Csodálkoztam is egyébként, hogy mikor szedtük egyik sem volt nyitva, mind kis gumó volt, de így is szépek voltak. De most még szépségesebbek:)
Előtte
Utána
Ez pedig a munkaasztalom (meleg mézes teával)


Vásárfia

Tegnap kiment a fejemből, de egy áruspult volt, ami nagyon tetszett még, és árban is megérte szerintem: a faárus. Fából készült mindenfélék voltak ott. Háztartási eszközöktől kezdve kis fa játékokig, madáretető, stb. Egyrészt nagyon szépen megmunkált tárgyakról van szó. Másrészt árban sem rossz.

Én kaptam onnan anyától egy fakanalat (100Ft), Márktól meg két kis fűszeradagolót vagy mit (50Ft/db)

Úgyhogy javasolni tudom, ha valakinek ilyesmikre van szüksége, az még ma nézzen ki!:)

2012. november 10., szombat

Kipróbáltam: Aqua Elixis

Az új magyar csodaital.

Aki nem hallott volna még róla, annak elmondom:

A Szentkirályi Ásványvíz alkotta meg, egy éves előzetes fejlesztések útján. Az üdítő Szentkirályi alapú, frissítő hatású, 31 magyar gyógynövényt tartalmaz, 1 literes kiszerelésben kapható.


Saját vélemény:

  • illat: nekem tetszik, a kólás gumicukorra emlékeztet:)
  • íz: furcsa. Kicsit kólás, kicsit alkoholmentes unicumos.
  • utóíz: gyógynövényes
  • állag: nekem túl szénsavas (bár alapból nem vagyok szénsavas párti... ezért van a képen is kiskanál a pohárban, ugyanis ha már muszáj szénsavast innom, kikavarom a bubikat.)
  • csomagolás: szerintem kicsit gnóm az üveg alakja, bár én pártolom az 1 literes kiszereléseket (mert szerintem hasznosabb az 1 literes, mint a fél literes, ha pl 9-15-ig tanfolyamon vagyok, persze rövidebb távon a kis üveg praktikusabb) *Kihagytam a kalocsai mintát az üvegen. Bár fotón nem is látszott. De nagyon magyar.
  • ár: a mi kisboltunkban 220Ft/liter. Mindenki döntse el, hogy megéri-e ennyiért valamit inni, ami magyar. (Én maradok a csapvíznél)

Programajánló: Márton napi libalakoma


Most egy kis programajánló jön. Igaz már tegnap óta tart a Márton-napi Libalakoma Egri borcsillagokkal, de tegnap is munkanap volt, meg ma is. De mégis, aki teheti nézzen ki ha tud, sok színes programmal várják a kilátogatókat, koncertekkel, táncfellépésekkel stb.(kattintásra nő a kép)

Bár az idő eléggé ellenségesen áll a programhoz, illetve míg sütött a nap nem is volt rossz, de ahogy egyre alacsonyabban jár, és már nem ér minket, úgy lesz egyre hűvösebb. De kinéztünk:)

Állítólag, ki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik" és „ki Márton Napján újbort nem iszik, egész évben szomjazik”. Úgyhogy ettünk is egy keveset, meg ittunk is egy keveset.
Az arák nem túl kicsik, de van néhány olcsó dolog is. A bazárban is, de a kaják közt is.

Itt balra az ételek árlistája, alább pedig amiket mi ettünk. Hagymás burgonya (350Ft), Párolt káposzta (300Ft),  Ludaskása (800Ft). Bár az utóbbi libanyakból van, vagyis nem sok hús van rajta, csak annak ajánlom, aki szereti. A rizs nekem túlfőtt volt. A krumpli viszont elég jó, a káposzta pedig nagyon finom volt. Elment egynek, végül is hárman ettük (anya, Márk, én). Igaz jól nem laktunk, de meg volt a liba, éhezni nem fogunk:)

A forralt bor kellemes csalódás volt. Igazi borból van, nem vizezve, érződik rajta az alkohol rendesen. Bár némi fűszert még hiányoltam belőle (az anyáé mindig finomabb:), de 150Ft-ért ittam egy decit, így már szomjazni sem fogok:)

Voltak desszertkülönlegességek, de én túl drágának ítéltem őket. Főleg a belga csokiba mártott gyümölcsöket. Pedig szivesen megkóstoltam volna:)



Ami még tetszett, az a 200Ft-os kulcstartó, igaz, bárki meg tudja csinálni otthon is, mert csak egy kis fa darab lelakkozva, rajta pedig alkoholos filccel a név, de nekem tetszett (meg én soha nem fogok tudni olyan szépen írni:)

2012. november 9., péntek

Vásárlás

Apa elhívott ma, hogy ne egyedül menjen vásárolgatni, meg át kellett ugrania Nyíregyre is, és ne unatkozzon a kocsiban. Szívesen vele mentem, sokszor megyünk így kettecskén, mert én általában napközben szabad vagyok, délutáni elfoglaltságaim vannak, meg hétvégiek. Apa meg úgy dolgozik, hogy egyik héten 3 napot, másikon 4-et, de olyankor 11 órában. 

Elmentünk a kínaiban is, ugyanis apa tegnap vásárolt egy olyan MBT-s bakancsot magának (illetve a kínai verzióját. Megmondom őszintén én szívesen vásárolok a kínaiban, sokszor tartósabb egy-két onnan vásárolt ruhám, mint a márkások.) No és az utolsó darab volt, így 2500Ft-ért sikerült beszerezni. Ami meg olyan ár egy bélelt bakancsért, amire azt mondom, hogy még ha nagy is a lábamra elhordom:) No de ma visszamentünk és volt még egy hasonló, csak 37-es méretben. Úgyhogy mától nekem is van ilyen grögős cipőm:) Kicsit vonakodtam tőle először (apának már van vagy 3 és imádja, de anya nem tudta megszokni), de egyre inkább tetszik. Főleg mert apa azt mondta, hogy izmosítja a vádlit meg a feneket:D Igaz a fenekemmel nincs problémám, de az hogy egy átlagos séta jobban megmozgat, ez máris pozitív. A tapasztalataimról mindenféleképpen írok majd.

A másik meg, hogy jó vastag pamut zoknik voltak 250 Ft-ért. Hát nem hagyhattam ott. Vettem 2-2 párt nekem meg Márknak, ő egyből fel is vette, most is az van rajta:)
Egyébként rólam tudni kell, hogy szeretek költeni, de az olcsó megoldásokat jobban kedvelem. Szóval ha megtudok valami akciót, ami szerintem szuper, akkor mindenképpen megírom ide is, hátha valaki másnak is segítek ezzel.
Tehát akkor: 
Debrecenben, a Kossuth utcai kínaiban 250Ft-ért lehet kapni nagyon jó, vastag pamutzoknit!:)

2012. november 8., csütörtök

Tobozok

Most egy kicsit más, bár lakáshoz köthető:)

Ma elmentünk az egyetemhez ügyeket intéztünk, aztán átmentünk sétálni a Nagyerdőre. Végre!:) Már jó pár napja mondogatom Márknak, hogy menjünk ki valamikor terméseket gyűjteni, és végre elmentünk. Ott is töltöttünk legalább másfél órát sétálgatva, gyűjtögetve. Aztán egy nagy szatyor terméssel tértünk haza:) Volt benne többféle toboz, makk sisakkal és anélkül, dió, bogyók.

Ugyanis elhatároztam, hogy ha már ketten együtt, csak mi, új lakás, minden tiszta lappal, legalábbis ami a lakást illeti, akkor idén én készítem el az adventi koszorút:) Meg díszeket a fára, meg a lakásba. 

Ma annyit csináltam, hogy elvettem őket és elkezdtem ötletelni. Arra jutottam, hogy jobban néznek ki ha le vannak lakkozva. Találtam egy régi átlátszó körömlakkot, ami már félig be volt száradva, öntöttem hozzá egy kis körömlakklemosót hígításképp, és azzal kezeltem le. Tényleg sokkal szebb:)

Aztán elővettem a többi régi lakkot is (még jó, hogy nem dobáltam ki őket költözéskor), és találtam egy olyat, ami alapvetően halványlila, apró csillámokkal. Azt is kipróbáltam, és szinte teljesen átlátszó kis csillogással.

Aztán kipróbáltam még egy pirosat, egy kéket, egy lilát és egy narancssárgát is, és a végeredmény ez lett:

A bal felső a sima átlátszó, a jobb felső és az alsó kicsike a lilás-átlátszós-csillogós, a többi pedig azt hiszem egyértelmű:) 

Igazából nekem mindegyik tetszik, de abban egyeztünk meg Márkkal, hogy a piros és a kék lesznek az idei karácsonyunk színei, így igyekszem majd ezekkel a színekkel díszíteni a lakást, a koszorút, és majd a fát is.

Aztán láttam még egy tök jó trükköt valahol a neten nemrég, egy toboz, egy masni szalagból, és kész is, ezt is megcsináltam, majd megmutatom:)

Na meg vettünk hósprét is, kíváncsi leszek, miket fogunk alkotni vele:)

Jaj, és rendszereztem a fonalaimat, és rájöttem, hogy eléggé megcsappant a készlet. Na meg tű-cérna nem is volt a lakásban, de tegnap anyával kiselejteztük az övét, amiből sok volt elhoztam, na meg egy feketét, ami alap. Meg egy tűkészletet is. Úgyhogy alakulgatnak a dolgok szépen:)

2012. november 7., szerda

Egy kicsit a lakásról, lakásválasztásról

Tehát úgy jutottunk hozzá, hogy meg sem volt hirdetve, mert a főbérlő csak megbízható embereknek akarta kiadni (mivel nekünk kiadta, megbízhatóak vagyunk^^). Egyébként tényleg nagyon jó a viszonyunk vele.

Egy négy emeletes háztömb földszintjén van a kis birodalmunk, a sarokban, azaz a bejárattól legtávolabb. A lakás 42 m2, egy nagyszoba, egy félszoba, egy füdő wc-vel, egy kicsi konyha és egy pici spájz (egy hasonló alaprajzot már linkeltem egy előző bejegyzésben). Nem egy óriási lakás, de nekünk a tökéletesnél is tökéletesebb. Megjegyzem, mi egy pont ugyanilyenben éltünk 6 évig 4-en a kis családommal, apa, anya, öcsi, én, és tökéletesen elfértünk és szerettük:) Csak aztán kinőttük.

A bérleti díja 40ezer+ rezsi. Ezt is elmondom, mert szerintem fontos. 42 m2-ért ez nagyon is megfelelő ár. Igaz úgy indultunk neki a keresésnek, hogy volt néhány kikötésünk:
  • 30-35 ezer+ rezsi körül legyen
  • gázkonvektoros legyen (ugyanis a távhő irtó sokba kerül, és van amelyiket szabályozni sem lehet, a gázkonvektor meg teljesen tőled függően működik, ha akarod bekapcsolod, ha nem nem, és a fokozatot is te irányítod, így biztosan annyit fizetsz, amennyit használsz)
  • jó helyen legyen, kb. városközpontban, de nem túl forgalmas helyen
  • csak mi ketten legyünk a lakói
Nos ezek közül végül is minden teljesült. Bár alapvetően garzonlakást kerestünk, de egyáltalán nem bántuk meg ezt. Hiszen ott nehezebb lett volna elférni, vendégeket fogadni, stb. Így viszont van külön hálónk és nappalink is, ami elég luxusnak tűnik így elsőre:)

A 40+rezsi pedig azért nem problémás, mert a 30-35+ rezsis lakások általában távhősek, vagy rossz helyen vannak, vagy lepukkantak, vagy bútorozatlanok stb. Tisztelet a kivételnek, amit nekünk nem sikerült megtalálni Debrecen belvárosában, de hátha másnak megy!:)

A rezsink első hónapban csak 8500 Ft volt. Amit ha összehasonlítanák egy az előbb említett lakás rezsijével, kb. ugyanott járnánk pénzügyileg bérleti díjjal együtt, annyi különbséggel, hogy ott alig férnénk el, itt meg tágas helyünk van. Bár még csak a harmadik hónapunkat kezdjük itt, szeretjük ezt a lakást:)

Lakáskeresésnél figyeljetek oda ezekre:
  • milyen állapotban van a lakás? Egyrészt az ember jobban szereti szép környezetben eltölteni mindennapjait, másrészt a lakás állapota tükrözi, hogy a tulaj mennyire foglalkozik vele. Ez fontos lehet, ha ott lakáskor történik valami a lakással, mennyire gyorsan reagál, mennyire érdekli, és mennyire vállalja át a költségeket...
  • milyen állapotban vannak a nyílászárók? Ez nagyon fontos kérdés, hiszen ha repedések, rések vannak rajta, esetleg rosszul is zár, akkor várhatóan a fűtés elég nagy hányada az utcára fog távozni. Vagyis sokat fogunk fizetni, ha csak kellemes hőmérsékletre fűtjük is a lakást.
  • mennyiért kínálják? Sok dologtól függ az ár, de tény, hogy a főbérlő célja, hogy minél többet elkérjen a lakhatásért, akkor is, ha az albérlet értéke csökken. Szerintem a négyzetméterenkénti ár olyan 900-1000 Ft körül reális. (A miénk 952-re jön ki). De sokan egy kis lyukért is képesek nagy összeget elkérni.
  • hol helyezkedik el a lakás? Belvárosban van? Vagy a környékén? Esetleg teljesen a város szélén? Megéri nekünk, ha havonta elmegy a pénz bérletre, mert máshogy nem tudunk bejutni a városba? Vagy inkább gyalog járunk és azt a pénzt az albérletre költjük?
  • kb. mennyi a rezsi? Ez egy olyan kérdés, amire a főbérlők nem szívesen válaszolnak. Egyrészt, mert nem tudják pontosan megmondani, mindenki máshogy fogyaszt, másrészt szeretnek kevesebbet mondani. Úgyhogy ha kapunk is választ, számoljunk rá még pár ezer forintot. Kérdezzünk meg külön mindent (fűtés, víz, villany, közös költség), és próbáljuk kikalkulálni magunkra nézve a fogyasztást. Segítségünkre lehet az áramdíj kalkulátor, valamint a helyi szolgáltatókra rákeresve a többi árát is megtudhatjuk.
  • milyenek a szomszédok? Lehet, hogy alig fogunk velük találkozni, de lehet, hogy sűrűn. Jó tudni, hogy körülbelül kik laknak a szomszéd lakásokban, így felkészülhetünk az esetleges éjszakai zenebömböltetésre, vagy a gyereksírásra, esetleg a veszekedések hallgatására. Bár ezeket sem sűrűn fogjuk megtudni a főbérlőtől, csak ha pozitív benyomásai vannak az ott lakókról, ezért jó ha kérdezősködünk önállóan ott lakó emberektől. (Nekünk szerencsénk van, felettünk kisgyerek lakik, de még sosem hallottuk dübögni vagy sírni, mellettünk idősek, de velük sincs semmi gond)
  • milyen a főbérlő? Megbízhatónak tűnik? Alkuképes? Nem feltétlenül az árra gondolok, hanem úgy mindenre. Segítőkész? Kedves, mogorva?
  • bútorozott vagy bútorozatlan? Általában a bútorozatlan lakásoknak is része a gáztűzhely, valamint wc, kád. De ha bútorozott, akkor kérdéses lehet, hogy mi marad, miket kell beszerezni. Mert lehet, hogy van ott egy mosógép, hűtő stb, de nem kizárt, hogy a jelenlegi albérlőé, aki nemsokára kiköltözik és magával viszi ezeket, vagy maradnak. Mert lehet, hogy olcsónak és jónak is tűnik egy albérlet, de ha gyorsan be kell szerezni egy hűtőt, fagyasztót, mosógépet, stb, akkor máris kevésbé hangzik jól a dolog.
Ezeket a dolgokat mindenképpen meg kell figyelni, meg kell kérdezni, hogy reális képet kapjunk a lakásról. Különben esetleg kellemetlen meglepetésekben lehet részünk.

Ágybareggeli

Bundás kenyér és meleg mézes tea:)

Mivel ilyen szerencsés vagyok, hogy ma ágybareggelit kaptam, ezért ma kicsit a kapcsolatokról kialakított nézeteimről általánosságban:) A mi kapcsolatunk nem volt zökkenőmentes, de erről talán máskor:) 

A kapcsolat egy kényes téma. Az emberek általában nem szeretik kiteregetni a "szennyest", pedig sokszor jót tenne nekik is és a kapcsolatuknak is. Mert belülről és kívülről egészen másokat lehet észrevenni.

A minap beszélgettünk egy barátommal néhány ismerősünk kapcsolatáról. Arra jutottunk, hogy sokan kapcsolatfüggők. Én nem azt mondom, hogy nem szuper, ha van aki mindenestől szeret, veled van jóban-rosszban, sőt, ez a világ legjobb dolga. DE ha valaki csak azért van a másikkal, mert nem szeret egyedül lenni, azt már nem tartom egészségesnek. Vagy csak azért, mert "hasznos" ha vele van, segít ilyen-olyan ügyekben, meg néha azért jó vele. Itt a kulcsszó a néha.

Én amondó vagyok, hogy ha egy kapcsolat nem tesz boldoggá, akkor nincs értelme. De mindeközben azt is mondom, hogy ha még menthető a helyzet, akkor törekedjünk a megjavításra. Ha mindkét fél nyitott erre az opcióra és mindketten akarják, hogy jobb legyen, és olyan mint régen (vagy még jobb), akkor azt mindenképpen meg kell próbálni. De ha ezt csak az egyik fél szeretné elérni, úgy nem fog menni. A párkapcsolathoz két ember kell. Se több, se kevesebb.

Tehát egyrészt javításpárti, másrészt szakításpárti vagyok. Illetve nem is igaz, én boldogságpárti vagyok. És úgy gondolom, hogy a szenvedés nem tartozik a boldogsághoz. Lehet az előzménye vagy az utána következő fázis, de a kettő egyszerre nem lehetséges.

Úgy hiszem, nem érdemes feladni magunkat egy kapcsolatért. A tökéletes kapcsolat (mert igenis létezik ilyen, higgyetek benne bátran:) az, amelyikben teljesen önmagad lehetsz úgy, hogy a párod is önmaga, és így éltek teljes harmóniában. Egyik sem kerül a másik elé, teljesen egyenlőek vagytok, és teljesen elfogadjátok egymást. Hiszek benne, hogy mindenki megérdemli ezt, és abban is, hogy egyszer mindenki megtalálja!

2012. november 6., kedd

Pánik elhárítva

Hú, tegnap kis sokkot kaptam, ugyanis törölni akartam egy blogspotos regisztrációmat, és elnéztem és ezt töröltem, ami még nem is lenne akkor probléma, lévén, hogy 2 bejegyzésnél tartottam, de az egész gmail-os fiókomat törölte... Amin mindenem rajta volt, mindenki oda írt, iskolák, munkahely, gyakorlat, mindenki. De hálistennek reggelre helyreállt a dolog, egy barát segítségével visszaállíttattuk:)

Ennek örömére folytatom is!:)

Az még kimaradt, hogy a lakás berendezett, ami jól jött, a nappali kb. üres lenne, ha az én szobámból jött volna a bútor, mert elég picike szobám volt. Nagy segítség, hogy nem kellett gyorsan beszereznünk mosógépet, hűtőt, porszívót stb.
Amit mi hoztunk:

  • a franciaágyam (ehhez ragaszkodtam, mert még egy éves sem volt, plusz itt csak egy egyszemélyes volt, meg a nappaliban a kihúzhatós kanapé, de a kisszobát hálóvá alakítottuk)
  • egy éjjeliszekrény
  • egy nagyobb éjjeliszekrény
  • mikró
  • vasaló
  • egy hatalmas íróasztal (kell is, mert kettőnkre jut egy, és elég sok iratunk van...)
  • egy 60 literes kis fagyasztó (mert a hűtőnek ici-pici a fagyasztórésze, és sok mindent tudunk hozni vidékről)
  • na meg a konyhai dolgok (evőeszközök, poharak, lábasok, fazekak, tálak, tányérok, stb. Ez a rész üres volt)


Tanácsaim az összeköltözéssel kapcsolatban: 

  1. Jól gondoljátok át! Szép dolog, hogy pár hónapja együtt vagytok és ilyesmiket terveztek, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy menni is fog. Alapvető dolog az, hogy legyen legalább egy teljes fizetésetek, vagy megfelelő pénzügyi hátteretek (pl. spórolt pénz, vagy nálunk Márk részét a szülei fizetik, mert megállapodtak, hogy amíg tanul, addig a lakását fedezik) Egy nagyon fontos dolog! Ha bármilyen ici-pici kérdőjel is van bennetek a kapcsolatotokat illetően, akkor nem javaslom az összeköltözést. Mert hiába hiszitek, hogy az összeköltözés megoldja majd a problémákat, ez nem igaz. Pont ellenkezőleg! Az összeköltözés előhozza és felerősíti a problémákat! Csak akkor erősíti az összeköltözés a kapcsolatot, ha az már eleve is erős volt. A gyengébb kapcsolatokat azonban tönkreteheti. 
  2. Ha elhatároztátok, tartsatok ki mellette! Ugyanis lehetséges, hogy valaki nem támogatja, korainak gondolja a dolgot. Általában ezek az anyukák:) Az enyém pl. a kezdetektől támogatott minket, sok felszerelést kaptunk tőlük alkalmakkor, azonban pár héttel előtte bepánikolt és folyton azt kérdezgette, hogy biztosak vagyunk-e benne. Hát mi biztosak voltunk, és sikerült is minden flottul. Úgyhogy csak ajánlani tudom a kitartást:) Márk anyukája mondjuk nehezebben volt meggyőzhető:)
  3. Ha tervezitek az összeköltözést, (valószínűleg eltart egy darabig a lakáskeresés amúgy is, meg hát jól át kell ezt gondolni) mondogassátok a rokonoknak, barátoknak. Meglepően sok segítséget kaphattok ugyanis. Pl. lehet olyan szerencsétek lesz, mint nekünk, és ismerős által találtok egy csodás albérletet, amit az újságban/neten meg se hirdettek. Plusz! Szülinapra, névnapra, karácsonyra, stb. már a lakásba való dolgokat kérhettek, kaphattok. Nekünk így lett meg a konyhai felszerelés. Hol egy csomó kanalat, hol egy kávéfőzt, hol pohárkészletet kaptunk. És szép lassan összegyűlt.

2012. november 5., hétfő

Az első lépések

Igazából már több, mint egy éve gondolkoztunk az összeköltözésen, pedig akkor múltunk csak fél évesek. Belátom, jobb, hogy vártunk vele, mert akkortájt épp csődölt be a cég, ahol dolgoztam, és már hónapok óta nem kaptam fizetést. De így legalább költeni se tudtam, hanem december körül kaptam meg egybe az elmaradt fizetésemet, ami elég jól jött, a fele mai napig megvan, jelenleg lekötve, de napokon belül lejár. Na meg azért sem bánom, hogy előbb elvégeztem az egyetemet, mert azért a diplomaosztós pénz is nagyon jól jött. És azért sem tudtunk hamarabb költözni, mert Márkot kötötte az albérleti szerződése júniusig.

Tudni kell, hogy én debreceni vagyok mióta élek, és elég sok költözést megéltem már, ez volt az ötödik. Márk azonban Miskolc mellől jött egy kis faluból, vagyis ő első évben még kolis volt, második évtől pedig albérletes. Tehát neki nem volt nagy változás a dolog, csak most két fiú helyett én lettem a szobatársa.

Júniusban felmondták az albérletét, és mivel még tartott a vizsgaidőszak, hozzánk költözött addig. Aztán a nyarunk úgy telt, hogy hol itt voltunk egy hétig, hol náluk vidéken, hol mamámékhoz mentünk hétvégére, hol a srácokkal töltöttünk pár napot, és így tovább. Nyaralásra se időnk, sem pénzünk nem volt, de eleget utaztunk ahhoz, hogy az egész nyár nyaralásnak tűnjön:)

Megbeszéltük, hogy csak a vizsgaidőszak után nézünk meg albérleteket élesben, de én már hónapokkal előtte nézegettem a neten a hirdetéseket, hogy elég tájékozott legyek a témában. Az államvizsgám június 5-én volt, Márk utolsó vizsgája pedig 6-án. Utána egyből péntekre állásinterjúra hívtak, de erről egy másik bejegyzésben majd. És ezek után kezdtük meg az albérlet-nézegetést. 

Igazából csak egy helyre mentünk el, na nem azért, mert olyan csodálatos volt, hogy egyből beleszerettünk és kivettük, hanem, épp az ellenkezője. Akkorát csalódtunk, hogy elment a kedvünk a nézelődéstől. A hirdetésben ugyanis nagyon pofás albérlet volt, képeken is jónak tűnt, pont megfelelnek árban is. Élőben azonban... Teljesen lepukkant. Igaz gázkonvektoros fűtéssel, tehát mi szabályoztuk volna, de a nyílászárókon akkora repedések voltak, hogy a fele fűtés az utcára ment volna. És a falon is repedések húzódtak...

Volt egy másik lehetőségünk is, egy rokonnál lakni, ahol különálló részben lettünk volna és csak a rezsit kellett volna fizetni. De ez több okból sem volt megfelelő. Egyrészt, mert ennyi erővel otthon, nálunk is maradhattunk volna, ott szinte rezsit se kell fizetni. Másrészt nem is volt külön mérőóra semmiről, vagyis a pontos rezsit se tudtuk volna kiszámolni. Meg nem egészséges rokonnál lakni, később jönnek az elvárások, kérések, és a veszekedés.

Éppen vidékre utaztunk volna másnap, mikor anya hívott, hogy van egy albérlet, de gyorsan nézzük meg mert nagyon jó. Másnap el is mentünk anyával hárman. És ez viszont mindent vitt. Mi ugyan aznap utaztunk, ott is megbeszéltük a lakást, és anyát másnap visszaküldtük, hogy tegye le a foglalót. Elvileg augusztustól költöztünk volna, de megbeszéltük, hogy kifizetjük a foglalót, meg az első havi albérleti díjat, és csak szeptemberben költözünk. Így egész nyáron utazgathattunk ide-oda.

Tisztában vagyok vele, hogy nagy szerencsénk volt, hiszen összesen két lakást néztünk meg és a másodikat ki is vettük. Ráadásul tökéletes az egész lakás, de a részletekről a továbbiakban.

Hasonlít erre, csak a gardrób nálunk spájz, és a fürdő a bejárat helyén van, a szoba meg nagyobb, a képen jelzett fürdő végéig tart. Ja és a bejárat pedig a konyha és spájz között található.

Bemutatkozó

Üdv Kedves Olvasó!

Csibe néven kezdem ezt a blogot, mert ez a kedvenc becenevem. Egy jó barát ragasztotta rám azért, mert folyton csipogok (azaz beszélek), kicsi vagyok és aranyos (állítása szerint). Azzal, hogy ezt a nevet választottam végül is behódolok az igazának.

Azért hoztam létre ezt az oldalt, mert nagy fordulat következett be az életemben, és szeretném ezzel kapcsolatban megosztani a tapasztalataimat, ötleteimet, tanácsaimat. Ha kell, ha nem:) Ez a nagy dolog a költözés. Na de nem ám akármilyen. Augusztus 31-én elköltöztem a szülői fészekből albérletbe a Szerelmemmel (hívjuk ezután csak Márknak:). Már a legelején el akartam kezdeni írni erről, de sok volt a teendő, aztán ki is ment a fejemből, de mindent dokumentálunk, így könnyű lesz visszaemlékezni.

Röviden rólam, persze a Csibe elég sok minden elárul, de azért mégis: debreceni születésű vagyok, anyukám faluról, apukám kisvárosból jött ide. Már 22 éve boldogítom a világot, ezalatt az idő alatt elvégeztem az egyetemet (magyar alapszakos bölcsész, kulturális asszisztens specializációval), már 2 éve dolgozom idősgondozásban, ezért február óta elkezdtem egy tanfolyamot ezzel kapcsolatosan (Szociális gondozó és ápoló), szeptember óta pedig újságíró tanfolyamra járok, némi fotóriporter képzéssel, valamint egy harmadik tanfolyamot is elkezdtem (Marketing- és reklámügyintéző), továbbá október óta egy netes újságnál vagyok gyakornok. Mint látható, elég sokoldalú vagyok:) De ami biztos, hogy imádok írni.

És hogy hogy van időm minderre? Hát néha nehezen, de csak időbeosztás kérdése az egész. Rangsorolni kell, és annyi időt fordítani mindenre, amennyit muszáj. Remélem mindezek mellett elég időm jut majd erre az oldalra is:)

Összességében a blogom az együttélésről, a kapcsolat(ok)ról, a háztartásról, az életvitelünkről fog szólni. Remélhetőleg hasznos tippekkel mások számára is.

Kezdetnek ennyit, legközelebb jövök a kezdeti dolgokkal.