A Tankcsapda idén sok újítással
örvendeztette meg a közönséget. Ők voltak Magyarországon az elsők, akiknek a
koncertjét élőben nézhettük a youtubeon november 8-án. Ez a közvetítés annyi
embert vonzott a képernyők elé, mint amennyi 5 sportcsarnokot megtöltött volna.
Ezen a napon mutatták be a legújabb, „Számolj vissza” című dalhoz készült
klipjüket is.
A zenekar legújabb nagylemeze, a
Rockmafia Debrecen – mint már beszámoltunk róla – csupán 36 óra leforgása alatt
aranylemezzé, majd egy hónap után már platinalemezzé vált! Szintén újdonság számba megy, hogy ezeket a
lemezeket kizárólag a MOL kutakon lehet kapni, és hogy áruk mindössze 990Ft.
A Tankcsapda 11 hónappal ezelőtt
új gitárossal, Sidlovics Gáborral kezdett továbbműködni. A fiúk szerencséjére
nem egy vadidegennel kellett újraszerveződniük, hanem egy évek óta ismert
baráttal. A zenekar mindig igyekszik hozni az általuk elvárt színvonalat, de
mindig mellétesznek valami újat is. Ők azok, akik bárkinek keményen a szemébe
mondják az igazságot, és közben azt sem felejtik el, hogy honnan jöttek.
És immár 20 éve hagyomány, hogy december végén itthon
játszik a zenekar. December 29-én ismét a Főnix Csarnokban dübörögnek a tankok!
Előzenekar a Benzin és az Omen. Jegyek kaphatóak természetesen a MOL kutakon, a
Főnix csarnokban, valamint a Ticketportal hálózatában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése