2013. február 28., csütörtök

A hét főbűn: 4. Az irigység



Soha ne bízz senkiben, aki arra vágyik, ami a tied. Barát vagy sem, az irigység egy elsöprő érzelem.” Eubie Blake

Az irigység mások örömén, sikerén érzett fájdalom. Ha ez az érzelem az ellen fordul, aki örömöt érez, könnyen átváltozhat haraggá, majd gyűlöletté. Az irigység gyümölcse a káröröm.

Az irigy ember eltávolodik a sikeres, szerencsés embertől, örül, ha bajba jut, vagy szerencsétlenség éri a másikat, szívesen hallgat rágalmazó, becsmérlő szavakat az illetőről. Mások dicséretét kisebbíti, iróniával kezeli, gúnyt űz belőlük, akadályozza a tiszteletet mások irányába. Elhallgatja a jót, csak a rossz dolgokat emeli ki, vagy félremagyaráz.

Az irigy ember nem képes megbecsülni azt, amije van, neki az (is) kéne, amit más elért. A megelégedés teljes hiánya jellemzi. Mindig csak hasonlítgat: Mitől jobb ember ő, mint én? Mennyivel érdemli meg jobban, mint én?

Dr. Laham pozitív válasza erre az, hogy önmagunk hasonlítgatása más emberekhez, akik bizonyos szempontból jobbak, szerencsésebbek nálunk, javíthatja a hangulatunkat, a kreativitásunkat, és az önmagunkról kialakított képet. Állítólag azok a tanulók, akik jobb tanulókkal hasonlították össze magukat, általában jobb eredményeket értek el az iskolában.

Létezik pozitív és negatív irigység. Fontos, hogy megkülönböztessük ezeket. Ugyanis a pozitív irigység valóban hajt, ösztönöz. Ha úgy hasonlítjuk magunkat máshoz, hogy közben arra gondolunk, hogy ez nekünk is sikerülhet, csak egy kicsit rá kell kapcsolnunk, jobba odafigyelnünk, és többet tenni érte, akkor pozitív irigységről beszélünk.

A negatív irigység azonban az, amiről az elején szó volt. Amikor például olyan dologért irigylünk másokat, amik nekünk is sikerülhettek volna, amit mi is elérhettünk volna, csak kicsit többet kellett volna tenni érte.

Az amerikai hírességeket irigyeljük a tökéletes testükért, a csodálatos házaikért, a népszerűségükért, a rengeteg pénzükért. De ha belegondolunk abba, hogy mennyit dolgoztak ezekért, mennyit szenvedtek, míg odáig eljutottak, és mennyit tesznek azért most is, hogy ezek az állapotok fennmaradjanak, vagy mennyit harcolnak a paparazzokkal a nyugodtabb hétköznapokért, akkor egyből nem vennénk át a helyüket.

Ha viszont szűkebb környezetünkben van olyan személy, akihez hasonlítva mi kerülünk ki vesztesen, van egy praktika. Dícsérjük meg őt! Azzal kapcsolatban, amire irigyek vagyunk. Mondjuk el, hogy mennyire csodáljuk az életét, a férjét, a családját, a házát, az autóját, stb. És lehet, hogy ezzel olyan mélyebb beszélgetésbe keveredünk, aminek a végére kiderül, hogy nem is olyan egyszerű az ő helyében lenni.

Ha már „muszáj” irigykednünk, akkor igyekezzünk kihozni belőle a legjobbat! Fejlődjünk, dolgozzunk, tegyünk meg érte mindent, hogy elérjük, amire vágyunk. És ha már elértük, majd ránk fognak irigykedni.

Ajándékba csak a szánalmat adják, az irigységet neked magadnak kell kiharcolnod.” Moldova György

(Forrás: wikipédia.hu, kislexikon.hu, mno.hu, citatum.hu, képek: google.hu)

Én az irigységből való hátba szúrást gyűlölöm, sajnos volt már benne részem. Az a legnagyobb baj az irigyekkel, hogy a látszatra irigykednek, de ha már tenni is kell valami valami érdekében, az már nem megy. Egyszerűbb azt mondani, hogy "neki könnyű", míg rá nem jövünk, hogy ő megdolgozott azért, amiért mi semmit nem vagyunk képesek tenni.

A véleményem továbbra is az: Ha valaki irigy rád, azt jelenti, hogy valamit elértél, valamit jól csinálsz.

2013. február 27., szerda

Kritikus délutánok az Apolló Moziban


Az Apolló Art Klubjában új sorozat indul. A sorozat 4 alkalmat foglal magában, minden alkalommal egy-egy kritikus kedvenc filmjét tekinthetjük meg, aztán a kritikus véleményét is megtudhatjuk. A vetítések az Apolló Art Klub tagjai számára ingyenesek. Klubtagsági kártya a pénztárban igényelhető 1000Ft/4 előadás.

Március 4-én, az első alkalommal Kovács András Bálint látogat Debrecenbe. 24 éve tanít, az egyik alapítója a filmelmélet és filmtörténet szaknak az ELTE-n. Ő Michael Haneke – Rejtély című filmét választotta.

Április 19-én Báron György, szerkesztő, filmesztéta, filmkritikus által választott film, Pálfi György –Final Cut lesz látható.

Május 9-én Réz András filmesztéta, műfordító, forgatókönyvíró érkezik, aki szintén oktat az ELTE-n és a Budapesti Média Intézetben. Az ő kedvence Joe Wright - Anna Karenina.

Az utolsó alkalommal június 7-én Puzsér Róbert örvendeztet meg minket látogatásával. A szókimondó, őszinte stílusáról elhíresült kritikus a Csillag születik zsűritagjaként szerzett nagy ismertséget. Az általa választott film Martin Scorsese: Krisztus utolsómegkísértése.

Már csak azért is megéri elmenni, mert 1000 Ft-ért nézhetünk meg 4 filmet, azaz 250 Ft/előadás. Ez igazán méltányos ár. Másrészt, havi egyszeri biztos kikapcsolódást jelent. És nem utolsó sorban szakemberek véleményét is megismerhetjük.

2013. február 26., kedd

Házi praktika köhögésre, torokfájásra: Hagymagyógyszer

Jön a tavasz, ismét jön a megfázás, influenza-szezon. Tegnap megláttam ezt a képet valahol Facebookon, és egyből eszembe jutott az általunk csak "Hagymagyógyszer"-nek nevezett házi praktika megfázásra. 

Nagymamám mindig mondogatja még ma is, hogy "jányom a hagyma orvosság". Tőle kaptuk ezt a tippet is, ugyanis nagy rajongója a természetes gyógymódoknak, és több tíz éve gyógyszereket sem szed egyáltalán.

A képen látható módszer kicsit más, mint a miénk:

Pucold meg a hagymát, vágj egy lyukat a közepébe, tömd tele cukorral, majd hagyd állni 24 óráig. Azután vegyél be belőle egy-egy kanállal. Érződik rajta a hagyma íze, de csak gyengén.

A mi módszerünk: Egy fej hagymát megpucolni, apró kockákra vágni, majd hozzákeverni a cukrot. Így az egész hagymát felhasználjuk. Mi befőttes üvegben szoktuk csinálni, szintén állni hagyjuk, aztán a levét fogyasztjuk. Ha nagyobb a baj, akkor a lé mellett a hagymakockákat is elfogyasztjuk. Nálunk bevált:)

Nektek milyen praktikáitok vannak megfázásra?:)

Friss

Ne ijedjetek meg, ha a megjegyzésetek közzététel után eltűnik. Azért történik ez, mert beállítottam a megjegyzések moderálását, ami azt jelenti, hogy csak akkor válnak láthatóvá, ha jóváhagyom őket:)

Közben sokat gondolkodom újabb cikksorozatok elindításán, amik heti rendszerességgel jelennének meg. Van pár ötletem, de szívesem várom a Ti kívánságaitokat, ha vannak. Nagyon szívesen írok olyan témákról, amik érdekelnek titeket!:) Várom a kéréseket hozzászólásban, vagy emailben:)

2013. február 25., hétfő

Hálás Hétfő #16

Minden héten történnek jó és rossz dolgok is, de ez a bejegyzés csakis a háláról szól:)

Amikért hálás vagyok:

♥ vasárnapi ebéd anyuéknál ♥
♥ az új szomszéd kutyát is hozott, így Mackónak játszótársa lett a kerítésnél:)
♥ hálás idősek
♥ anya szülinapja, Rover koncerttel egybekötve
♥ közös sütés anyával
♥ új tervek, ötletek
♥ fejlődés
♥ meccsnézés a barátokkal az albiban
♥ sajtótájékoztató a színházban
♥ tavaszi időjárás
♥ növekednek a tulipánjaink
♥ piskótás puding
♥ továbbfejlesztettem a speckó spegettimet
♥ hosszabb telefonálás mamival
♥ sok-sok jó hír a barátaimról

És Ti miért vagytok hálásak? Várom a listáitokat!:)

2013. február 24., vasárnap

Az én blogom - az én szabályaim


Úgy gondolom itt az ideje felvilágosítást nyújtanom a blogról, mert nem mindenkinek világos miről is szól maga a blog, blogolás illetve ez a blog. Megtaláltam a tökéletes leírást:

"Maga a blog csak egy keret, egy publikálási technika, amit mindenki maga tölthet fel tartalommal, kialakítva a saját blogírási filozófiáját. A jó blog a naplóírás klasszikus és nemes hagyományát folytatja: szerzője él, dolgozik, figyeli a világot, gondolkodik, és feljegyzéseket ír mindazokról a dolgokról, amiket fontosnak és érdemesnek tart, amit megtanult, megtapasztalt, ami nyomokat hagyott benne akármilyen értelemben. A jó blog azt mutatja be, milyennek látja valaki a világnak azt a szeletét, amivel foglalkozik. Ez a szelet sokféle lehet: lehet kicsi, lehet nagy, jelenthet valamilyen szakterületet, tudományágat, országot, hobbit vagy kultúrát, de jelentheti magát a blogírót is." (Bőgel György. 2006. Blogvilág. Budapest HVG Kiadó Zrt.)

1. Ez egy személyes blog. Nem újság, nem magazin, nem tájékoztató oldal. Ez azt jelenti, hogy nem muszáj az objektivitásra törekednem. Ha olyankor meg is teszem, előtte vagy utána odabiggyesztem a saját véleményemet is, hiszen a blogom erről szól.

2. Az én blogom. Vagyis én döntöm el miket rakok fel és miket nem. Szívesen fogadom az ötleteiteket (nagyon is:), azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnétek olvasni. Arról viszont már kevésbé szívesen, hogy mit nem. Mivel azokat rakom fel amik nekem fontosak, ha valakinek nem tetszik, szerintem inkább ne látogassa az oldalt.

3. Kritika. Örülök a kritikának, ugyanis mindenből lehet tanulni. Kivéve ha a kritika dühből, vagy hirtelen felindulásból érkezik, az ilyeneket alapból ignorálom, mert nem relevánsak.

4. Hatások. Sokan szeretik a stílusom, a tartalmakat, amit és ahogyan megírok, vagy csak ismerni a gondolataimat. (főleg a barátaim :D ) Sokan várják az új bejegyzéseket, és ez nagyon boldoggá tesz. De én már annak is örülök, ha valaki nevetni jár ide (bár ez kissé banális), mert akkor nála is elértem valamit, őt is boldoggá tettem. A módszer csak másodlagos:)

5. Etika. Az, hogy ki mit tart helyesnek, saját vélemény. Megoszthatja velem, de nekem is van privát helyes-nem helyes véleményem, és én az alapján döntök.

6. Szex. A blogom nem a szexről szól. Itt-ott lehet, hogy van és lesz is benne szó a szexualitásról, mert szerintem fontos dolog, ahogy beszélni is fontos róla, de nem ez a fő profilja. Eddig egy cikk született hasonló témában, aki más bejegyzésbe is belelátja a szexet, az már az ő dolga.
 
7. Kezdet. Már volt 4,5 éven keresztül egy internetes naplóm, de blogot még csak 3 hónapja vezetek. Sosem állítottam, hogy profi volnék, még tanulom a dolgokat, de büszke vagyok a blogomra, mert teljes mértékben sajátom az egész.

8. Közönség. Elsősorban magam miatt írom ezt a blogot, ez a hobbim, boldoggá tesz az, hogy írok, és jó lesz majd nyugdíjasan visszaolvasni, hogy miket éltem át, mik voltak rám nagy hatással. Az pedig, hogy nem csak nekem tetszik egy szuper dolog, ami még boldogabbá tesz és ösztönöz az írásra. Köszönöm nektek! :)

9. Írás. Meg van a magam stílusa, ami persze folyamatosan fejlődik, alakul. Ettől függetlenül ez mind én vagyok, minden megjátszás nélkül.


Lehet, hogy ezzel a bejegyzéssel most vesztek néhány olvasót, de nem baj. Aki ugyanis nem ért egyet ezekkel, annak én sem ajánlom, hogy olvassa a blogomat.:)

Akinek ezek így megfelelnek, azt bármikor szeretettel várom továbbra is!:) És nem tudom elégszer megköszönni, hogy vagytok!:) ♥

2013. február 23., szombat

Szombati Szieszta


Mackótestvér

„A fiú története, aki úgy lett férfi, hogy medvévé változott”


Egy kedves, megható, szeretnivaló, és tanulságos mese a szeretetről, testvérekről, családról, felnőtté válásról.

Egy Kenai nevezetű félig férfi, félig még gyerek kalandjait követhetjük végig. A mese elején egy medve miatt elveszíti az egyik testvérét, ezért üldözőbe veszi az illető medvét, majd meg is öli. Ezután a szellemek medvévé változtatják, összetalálkozik két ügyi-fogyi rénszarvassal, és Kodával, a medveboccsal. Utána hol négyen, hol csak kettesben folytatják a kalandokkal teli utat, Kenai testvérének szellemét keresve, aki választ adhat neki a kérdéseire. Közben Denahi, a másik báty üldözi őket bosszúból. A hosszú út során Kenai sokat tanul és mivel más szemszögből is esélye van meglátni a dolgokat, a véleménye is sokat változik.

A kedvencem benne a két együgyű rénszarvas, és a kicsibocs, aki nem tudja befogni a száját:) A rénszarvasok eszméletlen poénokkal dobálóznak, természetesen köszönhető ez a magyar szinkronnak. Szóval a nevetés garantált, de aztán könnyek is, hiszen megható részekkel is meg van tűzdelve. A képi élmény mellett a zene sem elhanyagolható. Nagyon aranyos, kedves, és olykor szomorú dalok színesítik.

Számomra a legnagyobb tanulsága amellett, hogy a szeretet a legfontosabb dolog a világon, az hogy máshogy is lehet látni a dolgokat, nem csak úgy, ahogyan elsőre látjuk. Néha csak picit kell beleélnünk magunkat más helyébe, vagy csak belegondolni, hogy rájöjjünk, máshogyan is lehet gondolkodni, és nem is biztos, hogy a mi igazunk az egyetlen. Ezt sok embernek meg kellene tanulnia – néha én is elfelejtem.


2013. február 22., péntek

Krumplistekercs

Egy végtelenül egyszerű, kevés hozzávalóból álló, gyors, laktató ételről lesz szó ismét. 3 alapanyagból áll, ezáltal olcsó is. Anyukám nagymamája csinálta ezt sokszor, így anyukám egyik gyerekkori kedvence. Ezért ma a születésnapja alkalmából közösen elkészítettük (meglepinek indult ugyan, de végül közös sütés lett belőle:)


Hozzávalók:
  • krumpli
  • liszt

Elkészítés:
  • A krumplit megfőzzük, közben megsózzuk, aztán krumplinyomóval összetörjük.
  • Ha összetörtük lassan adagoljuk hozzá a lisztet, addig, míg jól gyúrhatóvá nem válik.
  • Ha már megfelelő az állaga, hengert formázunk belőle, és kb 1-1,5 cm vastagságú korongokat vágunk le belőle késsel.
  • Belisztezünk egy sima felületet (nyújtódeszka, asztallap), és a korongokat palacsinta formájúra, laposra nyújtjuk.
  • A palacsinta formájú lapokat bekenjük olajjal, majd feltekerjük és szintén egy hengert kapunk.
  • Az így kapott hengerből csiga formát csinálunk, betesszük a tepsibe, és a tetejét ismét megkenjük olajjal.
  • Ezt minden kis koronggal megcsináljuk, aztán betesszük a sütőbe és addig sütjük, míg barna nem lesz a teteje.

2013. február 21., csütörtök

Frissek

Mint láthatjátok jobb oldalon megjelent egy Like box, ott tudjátok lájkolni a blog Facebook oldalát, így mindig kaptok értesítést, ha valami frissül:)

Szeretném a cikkeket is lájkolhatóvá tenni, de az egyelőre nem sikerült. Aki ért hozzá, rám írhatna elmagyarázni:)

Szombaton jön egy új állandó rovat, a Szombati Szieszta, ami arról fog szólni, hogy mindig egy-egy filmet, sorozatot, vagy könyvet fogok ajánlani, hátha valaki a szombati pihenéshez ihletet kap belőlük:)

A hét főbűn: 3. A bujaság


A különböző korok különböző bűnfelfogással rendelkeznek. Míg az ókorban például a bujaságot nem igazán tekintették bűnnek, addig a kevélységet nagyon is.

Ma szintén eltérő világképpel rendelkezünk, mint akár pár tíz évvel ezelőtt. Míg régen a házasságig vártak a szexualitással, addig ma már az is gondot jelent néhány embernek, hogy az aktuális párja mellett hűséges maradjon.

Ez felháborító ugyan, de valamennyire érhető, ugyanis a csapból is a szex folyik. Egy terméket úgy a legjövedelmezőbb reklámozni, ha minél kevesebb ruhát viselő hölgyek veszik körül, vagy ajánlják. A látszattal ellentétben nem csak a férfiakat fogják meg ezzel, hanem a nőket is. Hiszen azt sugallják, hogy ha ilyet veszel, te is lehetsz ilyen csinos, szép stb.

A szexualitás nagy erőkkel terjed már a kiskorúak körében is. Egyre több a leányanyaság, és már az óvodások is erről beszélnek. Túl korán akarnak mindent tudni, értelmileg nem fogják fel a dolgok jelentőségét még ekkor igazán. És természetesen lelkileg sem nevezném érettnek azt a tizenévest, aki a szexszel kapcsolatos dolgok tizedével sincs tisztában, de már csinálja.

A Magyar Katolikus Lexikon szerint a bujaság: „a nemi gyönyör rendetlen kívánásának vagy élvezésének bűnös készsége.”

A buja emberből hiányzik a nemi élet kontrollja. A nemi vágyat öncélú élvhajhászásra használja. – Mint már írtam azért az évek múlásával változik a korok felfogása. Régen bűnnek számított az, ha valaki nem gyermeknemzés céljából közösült a házastársával. Ma már ritka az (de tisztelet a kivételnek), aki a házasságig vár a szexualitással.

A buja ember nem akar elköteleződni, nem tud őszintén szeretni, csak a testiség, az élvezet hajtja. Nem kíván mást érzelmileg boldoggá tenni, a szabadságot isteníti, mindig csak kapni akar, de cserébe adni már kevésbé. Nem ismer gátat a nemi kapcsolatban.

Dr. Laham kutatásai szerint azonban a bujaság okosabbá és segítőkészebbé tesz, és segít kimutatni az érzelmeket. Állítólag akik többet gondolnak a szexre társaiknál, azok jobb analitikus problémamegoldó gondolkodásmóddal rendelkeznek. Ráadásul annak érdekében, hogy partnereiket ágyba csábítsák, udvariasabbá válnak.

(forrás: wikipédia.hu, magalaszlo.lapunk.hu, eletforma.hu, mno.hu,lexikon.katolikus.hu, képek: google.hu)

Engem nem zavar a sok egyéjszakás kalandot kereső ember, az ő bajuk, ha nem képesek értelmes párkapcsolatot kialakítani. Engem az zavar, mikor kicsi gyerekek úgy beszélnek a szexről, mintha tudnák mi az… Még ha tudják is, hogy fizikailag mi történik olyankor, az nagyon kevés ahhoz, hogy az igazi lényegét megértsék.

Múltkor a buszmegállóban voltam fültanúja egy beszélgetésnek, ami két kisfiú és egy nagyobb fiú között zajlott. A kisfiú hangosan megszólalt (kb. 8 éves lehetett) : „Viszket a f_szom. D_ghatnékom van!”. Erre természetesen mind röhögtek, majd a nagyobb fiú nevetve felszólította a másik kicsit, hogy „pucsíts be!”. Hát én erre mondom, hogy undorító.

(valamiért csak nőkről találni képet bujaság címszóval…)

2013. február 20., szerda

Rover koncert

Nem tudom írtam-e már, de apukáméknak van egy zenekara, ami ROVER néven fut. 
Pénteken lesz koncertjük az újra megnyitó Lilla Bárban.
A repertoár elég vegyes, saját számok, feldolgozások vegyesen. 
És főként blues, rock, country és ezek keveredései.
A hangulat mindig jó, lehetőség van táncolásra is.
A belépés ingyenes!

Kiegészítésképp: nagyon büszke vagyok az apukámra, mert ő a zenekar dobosa, úgy, hogy sosem tanult dobolni. Hallás után lejátszik bármit, szerintem nagyon profi:)

2013. február 19., kedd

Újabb interjú Petruska Andrással


Pénteken bedobtak a mélyvízbe... Ugyanis nulla felkészüléssel kellett egy videóinterjút csinálnom Petruska Andrással. És mivel előzőleg már csináltunk egy interjút,nem tehettem meg azt sem, hogy ugyanazokat kérdezem. Úgyhogy teljesen improvizálnom kellett. A videóért nem vállalok felelősséget, és remélem, soha nem kerül fel sehova. De az interjú végül is egész jól sikeredett. Ezer hála érte Andrisnak, amiért olyan jó fej, segítőkész, kedves és vicces volt:)

Hogy érezted magad ma?

Tök jól. Érdekes helyzet, mert nem az én szólókoncertem volt. Nem véletlenül kerültem én a Zselenszky Tomival össze, mi turnéztunk már korábban is. Én úgy érzem itt ő a húzónév. Tehát ilyen formán nehéz feladatom volt, mert ki kellett töltenem azt az időt, ami az ő két blokkja között van. Ugyanakkor úgy éreztem hogy ha kihozom magamból a legjobbat, akkor az fog tetszeni az embereknek. És hogy ha ők bíztatnak engem, akkor még jobbat tudok magamból kihozni, és Debrecenben nem csalódtam. Sajnos Debrecent ritkábban látogatom, mint átlagosan a többi várost, de ennek ellenére szerintem tök jól sikerült. Energikus, lelkesítő, úgyhogy én meg energikus és lelkes voltam.

A közönség is úgy gondolja, hogy jöhetnél gyakrabban Debrecenbe.

Legyen így!

Volt időd ma a városban mászkálni?

Nem, általában bármilyen turnéhelyszínre gyakorlatilag megyünk-jövünk. Tehát annyival korábban vagyunk ott, mondjuk két órával, hogy a hangbeállás meglegyen, minden a helyhez legyen igazítva, én is jól érezzem magam. Utána van egy óra, amikor lehet kicsit szusszanni, rámeditálni a koncertre. Ilyenkor általában nem is nagyon szeretem terhelni magamat. Akkor szoktunk maradni, hogyha ott alszunk. És akkor van szerencsém megnézni a várost kicsit jobban.

Tavaly a Múzeumok Éjszakáján is játszottál Debrecenben.

Akkor másnap itt maradtunk. Az jó volt, mert éjjel kettőkor barangoltunk a modemben, és másnap tök jó volt megnézni a várost. És nagyon érdekes, hogy Debrecen az a város, amiben én szerintem már jócskán elmúltam 20 éves, amikor először voltam. Az összes nagyvárost sikerült végiglátogatni osztálykirándulás, egyetemi kirándulás révén, de valahogy Debrecent mindig sikerült elkerülnöm. Először átutazóban voltam, csak a pályaudvaron vártam egy csatlakozásra, aztán utána csak egy koncertre jöttünk le a Kölcsey Központba, és aztán szerintem igazán akkor tudtuk megnézni, amikor tavaly itt voltam és itt aludtunk és másnap körbejártuk. Nagyon-nagyon tetszik a város, én úgy gondolom, hogy azért itt tisztességesen gondozva van a főtér is, ez ugye reprezentatív rész. Tetszik és nagyon-nagyon jó emlékeim vannak Debrecenről. És aztán láttuk felülről is, hőlégballon segítségével.
Nincs tériszonyod?

De. De kell, ilyen lehetőséget nem szabad kihagyni. Kapaszkodtam rendesen. Tényleg, utána izomlázam volt, az ujjaimban meg az alkaromban.

Az egy nap alatt sikerült találni egy kedvenc helyet vagy annyira még nem sikerült körülnézned?

Nem tudnék így kedvenc helyet kiemelni, a főtér az nagyon közhelyes lenne. :)

Ha tériszonyod van, akkor nem ajánlom a Nagytemplom tornyát megmászásra.

Ez érdekes ez a tériszony dolog, mert én imádok ilyen magas helyekre menni, sok helyre utazom így Európa szerte és voltam már nagyon magas helyeken.

Eiffel-torony?

Az Eiffel-toronyban még nem voltam, de nem szabad az ilyenektől félni, és szerintem ez jellemző a zenei pályámra is, hogy vannak olyan lehetőségek, amiktől először megijedek, ami félelmetesnek tűnik, de bele kell menni, mert kihagyni nem szabad semmit. Szeretem mondani, hogy egyszer élünk ebben az inkarnációban. És ezért ki kell mindent próbálni, tehát azért mert van egy olyan korlátom, hogy én most félek a magasságtól, nem szabad ezeket kihagyni. Ameddig nem leszek rosszul, meg ameddig nem billenek át egy korláton, mert elájulok a magasságtól, addig nem szabad ezeket kihagyni.

A Beatlestől mi a kedvenc dalod?

Mindig más. A For No One és a Good Day Sunshine. A Good Day Sunshine az egy érdekes sztori. Az az emlékem fűződik hozzá, hogy én 2010-ben kezdtem el ezt a szólózást és tudtam azt, hogy ha én egyedül akarok játszani, ilyen technikával, hogy úgy szóljon, mint egy zenekarozás, ahhoz egyrészt egy borzasztó önbizalomra van szükségem. Korábban is volt már színpadi tapasztalatom, de zenekarral mindig biztonságos, véd a többi ember. Itt viszont egyedül vagyok, és ha egy picit is remeg a kezem, már borul az egész banda. És próbálkoztam már ezzel, annyira nem ment, és amikor beköszöntött a 2010-es év, akkor elhatároztam – nem fogadtam én semmilyen újévi fogadalmat, de elhatároztam, hogy ez egy jó év lesz. Az előtte lévő 2009 az nagyon rossz volt. Sok nehézséggel kellett szembesülnöm, mondhatni akkor nőttem fel, és 2010-ben meg úgy gondoltam január elsején, hogy ez az én évem lesz. És véghez viszem, amiket szeretnék, mert a forrásaim megvannak hozzá. És emlékszem, hogy felkeltem gondolom valamikor délután január elsején, és akkor, na most új év van, a Good Day Sunshine-t beraktam. Ez egy hihetetlenül pozitív, energikus felvétel, és azóta ezt minden újévkor eljátszom.

És sikerült?

Én úgy érzem, hogy sikerült. Ebben az évben gyakorlatilag, ahogy elkezdtem szólózni hirtelen lett ennek közönsége. Többek között a veszprémi fesztivál (Veszprémi Utcazene Fesztivál – a szerk.) szakmai nyereménye után. A Quimby-nek lettem az előzenekara, akkor voltam itt a lovardában, amit én hihetetlen sikeresnek éltem meg. Mert Debrecen volt az a hely, amit valahogy addig nem sikerült bevenni és már 3-4 hónappal a Quimby koncert előtt emberek küldtek nekem leveleket, hogy miattad megyünk a koncertre, és nagyon lelkesen vártak. És olyan is lett a koncert. Meg van nekem felvételen az egész, és ha nagyon elhagy az önbizalmam, akkor visszahallgatom, hogy ott mi volt. Az tényleg az egyik kiemelkedő, hogyha így meg kell nevezni öt vagy tíz kiemelkedő koncertet az köztük volt egyértelműen. Ezért is sajnálom, hogy ritkán jutok el Debrecenbe, de most már bízom benne, hogy tényleg sikerül egy hagyományt teremteni ebből. A közönség mondta, hogy legyen hagyomány, akkor én meg állok elébe.

Lehet tudni valamit a készülő lemezedről?

Év végéig szeretnék kijönni vele.

Melyik a legjobb koncert, amin te részt vettél?

Paul McCartney 2003 Budapest. És Tommy Emmanuel 2007 a PeCsá-ban. Ennek a fingerstyle műfajnak a képviselője, az egyszemélyes zenekar szerű, egy szál gitáros megszólalásnak ma a legnépszerűbb előadója. Úgy mentem el a koncertjére, hogy érdekelt az akusztikus gitározás, és nem tudtam, hogy mit várjak az egésztől. De tetszett, hogy ha egyedül áll ki egy szál gitárral, biztos nagyon őszinte. És hát, amit hallottam, attól a lélegezetem elállt.  És az volt az a koncert, ami után azt mondom, hogy azt sem érdemes mondani, hogy jó volt. Csöndben kell maradni, hallgatni, és hagyni, hogy hasson. Ami különösen tetszik az ő zenéjében, és amit igyekszem beépíteni a saját zenémbe is, hogy az hogy valaki akusztikus előadó vagy akusztikus gitáron játszik, az nem jelenti azt, hogy ez egy ilyen finom, szofisztikált, romantikus, kávéházi dolog. Hanem ebbe ugyanúgy benne van a rock and roll és ezt szeretem látni az embereken, hogy energiát kapnak attól, ahogyan én játszom, vagy ahogyan előadom a dalaimat. Ez a legfontosabb az egészben, nem az a lényeg hogy most ez így jó-e, vagy tetszik-e hanem az hogy hosszútávon mit ad az élmény. Ha a közönségnek tudok ennyit adni, hogy vigyorognak utána és boldogok, akkor érdemes ezt csinálnom. Van ennek egy ilyen terápia jellege is.

Van valami kedvenc elfoglaltságod a zenélés mellett?

Nagyon érdekes, nincs. Mert úgy nagyjából ameddig gyerek voltam, fiatal voltam, addig főállásban iskolás voltam és mellette volt a zene. Aztán egyetemre mentem, ott is amellett volt a zene, és tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni, de valahogy mindig ez volt a mellékes. Tehát hiába nem hobbinak, hanem hivatásnak tartottam, mégis hobbiszinten volt az életemben. És manapság van az, hogy zene, zene, zene, zene. És igazából örülök, hogyha a zene mellett a magánéletemet tudom ápolni. Tehát jusson idő a barátaimra, jusson idő olyan kikapcsolódásokra, amit a zene nem ad meg, például egész egyszerűen letenni azt a gitárt és egyszerűen kikapcsolódni ebből.

Amit mostanában szeretek, kis aprócska elfoglaltság. Csinálunk egy videóblogot youtube-on. Szeretek betekintést engedni abba, hogy mi történik a Petruska András produkció mögött. És ezt én magam vágom. Innentől kezdve lehet akármilyen kritikával illetni, mert nem értek hozzá, de nagyon jó szórakozás, nagyon élvezem azt, hogy hogyan lehet egy nagyjából 10 perces menetidőre összerakni egy egész fesztivál alatt forgatott jelenetsort, a gegeket hogyan lehet belerakni úgy, hogy ott hatásos legyen. Igazából ezt autodidakta módon csinálom, és tetszik, ahogy rájövök a lehetőségekre. Ez egy jó szórakozás. De egyébként igazából örülök, hogyha a zene mellett ember tudok maradni. És nagyjából ez ki is tölti a szabadidőmet.

2013. február 18., hétfő

Hálás Hétfő #15

Amikért hálás vagyok:


♥ újabb vidéki kiruccanás
♥ elviselem a negatív kritikát
♥ sok-sok névnapos és névnapozás
♥ közös meccsnézés
♥ társasjáték
♥ ajándékvásárlás kifulladásig
♥ Valentin-napozás 
♥ Márk első tökéletes süteménye ♥
♥ képes voltam herpesszel mutatkozni...
♥ walking dead új részek
♥ biztató szavak a legjobbkor
♥ újabb interjú Petruska Andrissal:)
♥ ülős-beszélgetős koncert
♥ mélyvízben helytállás
♥ jó tanács olyantól, akitől nem vártam volna 
♥ Katinéni-féle ápolás betegségre
♥ megismerkedésünk 2. évfordulója ♥
♥ összeveszés-kibékülés
♥ tavaszi időjárás ♥
♥ törődés
♥ palacsinta az évfordulósoktól

És Ti miért vagytok hálásak?:)

2013. február 17., vasárnap

Inspiráció

Így is és úgyis fantasztikus...

2013. február 15., péntek

A kedvenc melegszendvicsem

Nálunk a Valentin napi menü nem volt túl extra, vacsira egy egyszerű, de nagyon finom melegszendvicset csináltam.

Hozzávalók:
  • kenyér
  • felvágott/párizsi/parizer
  • tejföl
  • hagyma
  • fokhagyma
Elkészítés:
  • a felvágottat felcsíkozom tetszőleges méretű csíkokra
  • a hagymát felszeletelem, szintén lehet csíkokra vágni, de akár kockákra is
  • a fokhagymát vagy reszelőn reszelem le, vagy nyomóval csinálom, vagy csak felaprítom apró darabokra
  • ezt mindet összekeverem a tejföllel, aztán rákenem a kenyerekre
  • berakom a sütőbe míg át nem sül
A hozzávalók mennyisége természetesen a felhasználni kívánt kenyerek számától függ, én 4 szelet kenyérhez egy kis tejfölt használtam fel.

Külön fűszerezni nem szoktam, de mehet bele ízlés szerint só, bors, vagy akár kapor is.

2013. február 14., csütörtök

A hét főbűn: 2. A fösvénység


Igazán gazdag csak az, aki ad, a fösvénység a legnagyobb szegénység, mely önmagától sajnál javakat.” Gyöngyös Imre 

A fösvénység, vagy zsugoriság, fukarság egy olyan elítélő szó, amellyel azokat jellemezzük, akik görcsösen, minden áron ragaszkodnak megszerzett javaikhoz, senkinek nem akarnak adni belőlük. Ez a ragaszkodás már a megszerzés vágyában is megmutatkozhat.

A fösvény ember számára semmi nem ér fel azzal az érzéssel, hogy pénzhez jut, birtokolhat valamit. Az ilyenekre mondják, hogy még az anyját is eladná, vagy lelkét is eladná némi pénzért. Ezért csökönyösen ragaszkodik a megszerzett birtokokhoz, és mindig kevésnek tartja, félti.

A fösvény ember olykor magához is kegyetlen. Néha még akkor sem akar megválni vagyonától, javaitól, ha az életvitele megkívánná. Balzac szerint: „A fösvénynek két tápláléka van: a pénz és mások megvetése.” Így hát kevesebbet eszik, mert spórolni kell. Nem fűti be a házat, inkább vendégségbe megy melegedni. Kölcsön természetesen senkinek nem ad. Pár forinton is képes nagy veszekedést rendezni.

A fösvénységet tekinthetjük káros szenvedélynek. Míg az alkoholista az alkohol megrögzött rabja, addig a fösvény a pénz rabja lesz. Dolgozik a javakért, de aztán újra elégedetlen, még többet akar, még többet dolgozik, és így tovább.

Dr. Laham szerint A pénz boldogíthat, ha az ember értelmes módon költi el. A felmérések igazolják, hogy boldogabbak az emberek, ha anyagi javak helyett új élményekkel gazdagodnak a pénzükből.

Seneca szerint: „A fösvény ember semmilyen nyereséggel sem lakik jól.

(forrás: athlynx.net, mno.hu, idezetek.ma, kislexikon.hu, lexikon.katolikus.hu, képek: google.hu)


Szerintem a fösvény emberekben az a legvisszataszítóbb, hogy olyan dolgokból is ki akarják húzni magukat, amik mindenki számára kötelezőek. Ha például az utcát betonozzák/csatornázzák, annak a díját mindenkinek ki kell fizetni, hiszen mindenki használni fogja. Mégis akadnak olyanok, akik nem hajlandóak erre, és ha ügyesen játszanak, ki is tudják húzni magukat a fizetés alól. Így viszont megkárosítják az utca többi lakóját, akikre ráterhelik az ő részüket is.

Kinek van példája fösvénységre? :)

2013. február 13., szerda

Last minute Valentin-nap

A Valentin-nap egy olyan Amerikából átvett ünnep, mint a Halloween: van aki tartja és van aki nem. Mára kis hazánkban is elég népszerűvé vált ahhoz, hogy a virágboltosok és a csokit áruló boltok ezen a napon nagyobb haszonnal végezzenek.

Én minden nap ugyanúgy szeretem a szerelmemet, de azért nem bánom, hogy van egy ilyen nap is az évben egyszer. Ha az évforduló a kapcsolatunk szülinapja, akkor a Valentin-nap a névnapja. Mivel a saját névnapom is ünneplem, ezért ezt is megtarthatom:)

Íme néhány olcsó last minute tipp Valentin-napra pároknak és egyedül ünneplőknek!

Párban:

  • Gyertyafényes fürdő: ez a program mindig romantikus, még szebbé lehet tenni, ha a gyertyák mellett virágok, virágszirmok is díszítik a fürdőt. A vízbe tehetünk fürdőolajat, fürdősót, vagy habfürdőt. Aztán a többi a fantáziátokra van bízva;) 
  • Közös főzés: tervezzetek meg egy egyszerű menüt vacsorára, amihez közösen vásároltok be, aztán közösen készítitek el, és gyertyafény mellett is elfogyaszthatjátok.
  • Mozi: ha mindenáron moziba akartok menni, Debrecenben ajánlom az Apolló mozit, nincs akkora tömeg, aznap akciós a jegy, és romantikus filmeket vetítenek. De más városban is találni kisebb mozikat, ahol művészfilmeket is lehet nézni.
  • Film: ha nincs kedvetek a tömeghez, válasszatok egy filmet, amit közösen, otthon, kényelmesen nézhettek. Jöhet hozzá a popcorn és egy kis bor, vagy pezsgő, vagy amit kívántok. A filmnek nem muszáj romantikusnak lennie, lehet bármilyen. És akár hagyományt is teremthettek, mint Lily és Marshall az Így jártam anyátokkal című sorozatban a Predátor című filmmel:) 
  • Piknik: habár az idő még nem olyan szép, hogy a pikniket a természet lágy ölén ejtsétek meg, de attól még kivitelezhető. A szobában terítsetek le egy plédet, párnákat, és fogyasszátok a reggelit/ebédet/vacsorát ilyen hangulatban.
  • Sátorozás: szintén nem a természetben, hanem a szobában. Ha nincs hely igazi sátornak, pokrócokból, lepedőkből is megoldható, mint gyerekkorunkban. Csak most a bunker romantikus hellyé változik. Képzeljétek, hogy a csillagos ég alatt fekszetek, akár betehettek egy olyan cd-t is, amin a természet hangjait halljátok.
  • Séta: ha az idő engedi, menjetek sétálni, kézen fogva, andalogva. Esetleg látogassatok el oda, ahol megismerkedtetek, vagy összejöttetek, vagy egy olyan helyre, ami fontos a kapcsolatotok szempontjából. 

Egyedül:
  • Gyertyafényes fürdő: ez a program egyedül is kiváló, jobban elterülhetsz a kádban, közben lágy zene szól, kikapcsolhatsz, relaxálhatsz. 
  • Vásárlás: egyedül vagy barátnőkkel, csapjatok egy nagy shopping-túrát. Vagy csak nézegessétek a kirakatokat, aztán üljetek be egy fagyira vagy sütire a közeli cukrászdába.
  • Szépség-nap: itt az ideje, hogy egy egész napot magadra fordíts. Jöhet az arcmaszk, a manikűr-pedikűr, minden, amitől jobban érzed magad a bőrödben! 
  • Film: ha moziba nem is vágysz a sok szerelmes pár mellé, otthon is tarthatsz filmezős estét egyedül vagy barátnőkkel. A kedvedtől függően válogathatsz csöpögős romantikus filmekből, vagy akár anti-valentin-napi filmekből is (mi anno A pokolból c. filmet néztük Johnny Deppel, ami Hasfelmetszőről szól:)
  • Főzés: egyedül vagy barátnőkkel, de főzni jó! Kikapcsol és az eredményét el lehet fogyasztani. Én közben Szex és NY részeket szoktam nézni, mert már láttam mindet, ezért nem kell állandóan odafigyelnem, elég ha hallgatom és jót derülök rajta.
  • Szex és NY maraton: ha már százszor láttad, akkor is jó megnézni, vicces, szerethető, esendő szereplőkkel. A szingli életről szól, de a végén persze adott a happy end, ez elősegítheti, hogy te is pozitívabban állj hozzá a mostani helyzetedhez. 
  • Bulizz: nem csak te vagy egyedül Valentin-napon, hanem sok más sorstársad is, köztük számos helyes pasi! A szépség-nap után öltözz ki, szedd össze a szingli barátnőket és irány egy jó buli! Sok szórakozóhely ilyenkor külön programmal, akciókkal várja a vendégeit.

2013. február 12., kedd

Interjúm Petruska Andrissal

Szerencsés vagy, amiért a munkád a szerelmed. Mikor jöttél rá, hogy titeket egymásnak teremtettek? 
Gyerekként mindenki színész, zenész, vagy valami köztiszteletben álló ember szeretne lenni, és voltaképpen én ezt nem nőttem ki. 7 éves korom óta állok színpadon, a zenélés pedig mindig olyan tevékenység volt számomra, aminél semmi más nem kötött le jobban. 


Mi volt az első hangszer, amit a kezedbe fogtál? 
Egy bolgár Cremona gitár a hetvenes évekből, akkoriban nagyjából ez volt az egyetlen elérhető gitár az amtőrök számára. A nagynénémé volt, bár ő ezt inkább falidíszként használta, én pedig óvodásként arra, hogy fals akkordokat pengetve idegesítsem a családom.


Mik voltak az első eredményeid, amelyek tovább ösztönöztek? 
Talán leginkább annak a ténye, hogy sosem vallottam kudarcot, és mindig kiemelten kezelték a produkciómat. Az átlagos gyereknél mindig sokkal bátrabb voltam, és soha nem féltem megmérettetni magam.


Volt valaha olyan pillanat, amikor csalódtál a zenélésben? Hogyan kezelted? Hogyan léptél tovább? 
Csalódásom soha nem volt, inkább csak mélypontok, azok is az utóbbi években, amikor már nem csak magamnak zenélek, hanem a közönségnek is van elvárása felém. A zenével való kapcsolatom egy régóta tartó házasság, és mint minden házasságban, megvannak a hullámvölgyek. Azonban szerintem egy kapcsolat mélysége pontosan attól függ, hogy ezeket a hullámvölgyeket, mennyire képesek az adott felek pozitív irányba visszaterelni. Ez folyamatos önreflexiót igényel. Másképpen már ilyen fiatalon is beleőrültem volna.


Ki illetve kik inspiráltak/inspirálnak leginkább? Van esetleg példaképed? 
Nincs konkrét példaképem, nagyon sok zenét hallgatok, régit, és újat is, igyekszem megérteni, hogy egy adott korszak hogyan termeli ki a saját zenéjét, és fordítva: hogyan befolyásolja egy zenei műfaj a maga korát, szerintem ezekben rejlik a kulcs a sikeres zenéléshez. Érdekelnek a zenészek élettörténetei is, hogyan lettek azzá, akik. Nem nagyon hiszek abban, hogy a magánember elrejthető lenne a dalokban. Szeretem megérteni azt, hogy milyen emberi tényezők tették azzá az illető muzsikáját, amitől szerethető, és folyamatosan keresem a saját belsőmben is a "megzenésíthető" pontokat.


Mikor először lát az ember színpadon ledöbben attól, hogy egy embert lát, de egy egész zenekart hall. Mindig is egyszemélyes zenekar akartál lenni? 
Nem. Mindig is kísérletező zenész szerettem volna lenni. A gitár alapvetően másodlagos hangszerem volt, az énekemet kísértem vele, de mint zenész, mindig is érdekesebb zenei alapot akartam biztosítani az éneknek egy sima tábortüzi akkordozásnál. Amint tudomást szereztem arról, hogy létezik ilyen játéktechnika, amivel az általad leírt hatást el lehet érni, azonnal elkezdtem tanulmányozni ezt a műfajt, és egy-másfél év múlva fel is állt a "banda". Nagy szabadság ez, és szeretem látni, ahogy a közönség is elengedi a fantáziáját, és szabad fület enged ennek az illúziónak. Jó játék.


Milyen műfajokkal dolgozol legszívesebben? Mennyit változott a zenei ízlésed az évek során? 
Folyamatosan változik. Mindig is a pop olvasztótégelye érdekelt a legjobban Elvistől, Beatlestől fölfele egészen a mai előadókig, de a hangszeres gondolkodásom inkább a jazz zenészekre hasonlít, bár ezt szeretem elrejteni. Bár annak örülök és motivál, ha a szakmai teljesítményemet dícsérik, a fő célom a szórakoztatás, ahhoz meg nem kell szakavatott fül, csak nyitott szív.


Hogyan születik meg egy Petruska András dal? 
Az inspiráció sok forrásból származhat, így van, hogy egy élményt, eseményt öntök hangokba. Történhet fordítva is, egy dallamfoszlány, akkordkapcsolódás vált ki belőlem olyan érzéseket, ami emlékeztet valamire, egy történetet formál a fejemben. De ez a szakasz még csak a kezdet, ezt követi a tudatos komponálás, amikor a megfelelő zenei lépéseket, megoldásokat keresem, és a felvázolom, miről is szóljon a szöveg. Ha ezzel megvagyok, elkezdem élőben játszani a dalt, illetve felvételről visszahallgatni. Ezekben a helyzetekben könnyen meg lehet hallani a gyengébb részeket, újabb löketeket kapok a továbbfejlődésre. Egyébként nem kifejezetten szeretek egyedül dolgozni, arra ott van a színpad. Szeretem az imént felvázolt lépéseket másokkal közösen megoldani, szakmailag is tanulok belőle, és szórakoztatóbb is a közösségi alkotás.


Mik a terveid a jövőben? 
Ami minden más zenésznek is, többet játszani, több embernek, hangosabban :). Azzal, amit 3 év szólózással sikerült elérni egy olyan országban, ahol még a zenészek is eltántorítottak attól, hogy ezt a szakmát válasszam, nagyon szerencsés dolog, az pedig külön jól esik, hogy sok kezdő zenész is az én utamat látva kezdett el intenzíven koncertezni. Elégedett vagyok a jelenlegi szakmai életemmel, de mindig lehet feljebb jutni. Jelenleg szeretném elkészíteni az első rendes hosszúságú lemezemet, remélem év végére megleszek vele.


Mi a legnagyobb álmod, amit szeretnél megvalósítani? 
Teljes mértékben önfeledten a jelenben lenni. A legtöbb ember hajlamos a harmonikusság, boldogság érzetet feltételekhez kötni - ha majd megengedhetem ezt, vagy azt magamnak, stb. Én sem vagyok kivétel ez alól, viszont úgy érzem, minden dimenziójában pályára van állítva az életem, én pedig nagy élvezettel ülök a pilótaszékben, akár szakmai, akár magánéleti utakon járok éppen. Ennek fényében nem is olyan távoli ennek az álomnak a megvalósulása, a GPS-en már látom is azt a kis zászlót...


Mit üzensz a debmédia olvasóinak?
Kívánom, hogy éljék meg olyan különlegesnek Debrecent, mint én, kívülálló, turistaként látom. Nagyon szeretek ide visszatérni, sok élményem fűződik a városhoz. Láttam felülnézetből a felújított tereit hőlégballonban félve, nevettem át rég nem látott barátokkal oda-vissza az M3-as autópályát egy Kölcsey központos koncert kapcsán, kaptam nagyon sok szeretetet, tapsot, kurjongatást előadóként, éjjel 2-es kábulatban bámészkodtam a Múzeumok Éjszakáján. Kis apró történetek, amiktől számomra mély, és érdekes az ittlét.


András 2013. február 15-én 20 órai kezdettel fellép a SIKK Klubban, Debrecenben. Ne maradjatok le az élményről!

Bővebb információ Petruska Andrásról a honlapján: http://www.petruskaandras.hu

(képek: Mucsányi Áron, Császár Márta)

2013. február 11., hétfő

Hálás Hétfő #14

Mivel ma elég későn fogunk hazaérni, most rakom fel a hálás listámat. Várom a tiéteket is! :)

Amikért hálás vagyok:


♥ interjút csinálhattam Petruska Andrissal (holnap felteszem)
♥ itthon volt öcsi
♥ diplomaosztón voltunk
♥ nacivásárlás Manóval
♥ 300as este a Koronában
♥ Pina Colada
♥ Macikutya
♥ mozi ♥Les Miserables♥
♥ barátnőzés
♥ egy rég nem látott barát váratlan felbukkanása
♥ karaoke
♥ pattogatott kukorica fűszerrel
♥ gyümölcstea
♥ egy kiégett égő miatti romantikus fürdőzések

És ti miért vagytok hálásak? :)

2013. február 10., vasárnap

Rome Wasn't Built In A Day

Egy kis napi inspiráció, és pénteki emlék. Róma sem egy nap alatt épült, szóval ne akarjatok azonnal mindent elérni. Egyébként is vasárnap van, aki tud lazítson:)

2013. február 8., péntek

Borsófőzelék

Márk a kapcsolatunk elején közölte, hogy ő mindent megeszik, de nem szereti a májat és a főzelékeket. Mára a krumplifőzelék és a borsófőzelék lett a kedvenc étele:) Íme az egyszerű, gyors recept.

Borsófőzelék:

Hozzávalók:

  • borsó (konzerv, befőtt, fagyasztott vagy nyers)
  • kis olaj
  • tejföl (1,5-2dl)
  • 3 fakanál liszt
  • só, bors, paprika, majoranna
Elkészítés:
  • Ha konzervből vagy befőttből csináljuk, elég kicsit odatenni, felforralni (mindenképpen legyen rajta lé), aztán jöhet is a rántás
  • Ha nyers borsóból készítjük, akkor odatesszük annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje a borsót.
  • Ha fagyasztott borsóból csináljuk, akkor kicsit kevesebb víz is elég, mert mikor kienged levet fog ereszteni.
  • Ha felfőtt a lé, kis lángra vesszük, megfűszerezzük ízlés szerint.
  • Ha már majdnem megfőtt a borsó, megcsináljuk a rántást.
  • rántás: egy kis edénybe kevés olajhoz hozzáadunk 3 fakanál lisztet (a lényeg, hogy felvegye), hozzá a paprika, és kicsit megpirítjuk. Ezután megy bele egy kis doboz tejföl. Elzárjuk a gázt alatta, kész a rántás.
  • a borsó levéből átmerünk 8 evőkanálnyi levet, csomómentesre keverjük. Ezt a lépést addig ismételjük, míg elég híg nem lesz a rántásunk.
  • a rántást hozzákeverjük a borsóhoz, összekeverjük, összerottyantjuk, és kész is!
Extra:
  • én virslit vagy kolbászt szoktam hozzá kisütni
  • de van aki tükörtojást csinál hozzá
  • vagy egy kis pörkölttel is nagyon finom
Jó étvágyat hozzá!:)

2013. február 7., csütörtök

A hét főbűn: 1. A kevélység


A kevélység a büszkeség elfajulása, önmagunk mások fölé helyezése, mások lenézése, az alázatosság hiánya. Míg a büszke ember joggal büszke azokra, amiket véghezvitt, és nem magát tartja nagyra, csupán amiket elért. A kevély ember viszont az által, hogy valamit elért, lenézi azokat, akik nem. Egyes vallások szerint a kevélységből fakad minden bűn, így a kevélység mondható a főbűnök fejének is. Dante is a Purgatórium legalsó szintjén helyezi el. 

A kevélység túlzott ágaskodás, jobbnak lenni másoknál, és ezt az orruk alá dörgölni. Az ilyen kérkedőket nem szeretik az emberek, a szemükbe talán dicsérik őket, de a hátuk mögött szapulják, kinevetik. A kevély ember nagyzol, általában felfuvalkodott, öntelt. Ő az, aki mindent jobban tud mindenkinél, még akkor is, ha olyan témában szólal meg, amiben semmi tapasztalata nincsen. Könnyen ítélkezik, hiszen ő „mindenről tud mindent”, holott gyakran az információk teljes hiányában tesz megjegyzéseket.

Dr. Simon Laham, a Melbourne-i Egyetem szociálpszichológusa A bűn öröme: A hét halálos bűn pszichológiája című könyvében írja le, hogy miért okoz örömöt az embereknek ezen bűnök elkövetése.

A kevély emberek a tanulmány szerint kitartóbbak a nehéz helyzetekben, a problémák orvosolásában, mint alázatosabb társaik. Állítólag alkalmasabbak a vezető pozíciók betöltésére. És állítólag a büszke embereket jobban kedvelik.

(forrás:  mno.hu, wikipédia.hu, kislexikon.hu)

A büszke emberekkel nekem nincs is bajom, a kevélyekkel már inkább. Nehezen viselem, ha valaki például a saját szakterületemen okoskodik úgy, hogy köze nincs hozzá, tudása meg még annyira se.

Ki ismer még rajtam kívül kevély embereket? :) Milyen véleménnyel vagytok a kevélységről?

2013. február 6., szerda

A hét főbűn


Félre ne értsétek, nem vallási okoskodásról lesz itt szó, csupán a 7 főbűnnek nevezett fogalomról. Ezek a következők:
Farkas Péter Gábor: A HÉT FŐBŰN

1. A kevélység.
2. A fösvénység.
3. A bujaság.
4. Az irigység.
5. A torkosság.
6. A harag.
7. A jóra való restség.

Szerintem nem beszélhetünk egyszerűen jóról és rosszról, nincsen éles határ a két kategória közt, sőt sokszor összemosódik. Arról nem is beszélve, hogy mennyire relatív fogalmak. A kulcs a hitben van, és itt nem feltétlenül az Istenhitre gondolok. Ha valaki elhiszi azt, hogy igenis helyesen cselekszik, akkor hiába próbálja neki bárki megmagyarázni az ellenkezőjét. Lehet, hogy a társadalom őrültnek tartja a tettéért, és el is ítéli, de az illető akkor is abban fog hinni, hogy ő jót cselekedett.

De gondoljunk csak olyan dolgokra, amikor apró kis bűnök segítségével cselekedtünk valami jót. Ezt hívják úgy, hogy a cél szentesíti az eszközt?

Na de félre a filozofálást, a hét főbűn nehezen használható jóra. De egy kutatás kimutatta, hogy vannak pozitív hozadékai is. Ezekről fogok írni heti rendszerességgel, holnap kezdem a kevélységgel.

2013. február 5., kedd

Spagetti paradicsomszósszal

Annyira egyszerű étel, hogy eddig pont ezért nem írtam róla. De mindenki másképp csinálja, úgyhogy megosztom a saját fajtámat. Régen csak kifőztem a tésztát és ráöntöttem a bolti szószt, most már új módszerrel dolgozom, de ez se bonyolultabb.

Spagetti paradicsomszósszal:

Hozzávalók:
  • hagyma
  • tészta
  • sűrített paradicsom
  • darált löncshús
  • oregánó, só, bors

Elkészítés:

  • kifőzzük a tésztát
  • a löncshúst és a hagymát felkockázzuk és odatesszük egy serpenyőben pici olajjal (általában a konzervben van rajta kicsi zsír is, és azt használom fel olaj helyett ilyenkor)
  • mikor már apró darabokra esett szét a löncshús, hozzáöntjük a sűrített paradicsomot
  • jöhet a fűszerezés ízlés szerint, de az oregánó kihagyhatatlan
  • összerottyantjuk, aztán tálalhatjuk is

Nagyon egyszerű, isteni finom, és nem utolsó sorban még olcsó is. 370Ft a löncshús és két kicsi sűrített paradicsom konzerv a kisboltban. 

2013. február 4., hétfő

Hálás Hétfő #13


Amikért hálás vagyok:
♥ végre leszedtük a karácsonyfát… igen még csak most
♥ Husi kitakarította a nagyszobát
♥ itt aludt öcsi
♥ mind megették az egyedi spagettimet
♥ végre kialudtam magam
♥ majdnem 5 évnyi virtuális napló tartalmat kaptam vissza
♥ anyukám a legjobb ember a világon és egyben az üzleti tanácsadóm is
♥ apukám a legjobb fej, mindig tudja, mit csináljon, ha rosszul érzem magam
♥ a barátaim a legjobbak, mindig akad, aki támogasson
♥ boldog vagyok :)
♥ sok az új izgalmas dolog, ami rám vár
♥ zsufik a napjaim

És Ti miért vagytok hálásak?:)

It's a beautiful day

Egy kis inspiráció mára!
It's a beautiful day!
Este jövök a Hálás Hétfővel!:)
És végre x nap után eljutottam odáig, hogy lesz egy kis időm!:) Már alig várom, hogy írhassak!:)
Legyen szép napotok!