2013. május 15., szerda

Gyógyító zene

A zene gyógyító erejéről sokan, sokféleképpen vélekednek, de egyben egyetértenek: minden dallam, hang hatással van testünkre, lelkünkre egyaránt.

Már az őskortól fontos szerepet játszott a zene, a spiritualitás egyik fő kelléke volt. Az ősemberek egy-egy vadászat előtt eljátszották az eseményeket, s ezt dobszóval, hangos zenével kísérték. Vagy gondoljunk a sámánra, akinek egyik legfontosabb eszköze a sámándob volt. Ennek segítségével esett révületbe, és társalgott a túlvilággal.

A zene mára mindennapi dolog, a technika fejlődésével felvenni, lejátszani, sokszorosítani tudjuk a hangot, a zenét, így könnyen hozzájuthat bárki a legolcsóbb fájdalomcsillapítókhoz. Ugyanis tudósok kimutatták, hogy ha az ember úgy hallgat zenét, hogy eljut a rajongásig, akkor a szervezete endorfint és dopamint termel. A zenehallgatás csökkenti a fájdalom- és félelemérzetet. A zene emellett hat a vérnyomásra, a hangulatra, a légzésre, az immunrendszerre, valamint befolyásolja az emésztést is, így akár fogyás is elérhető (főleg ha zenehallgatás közben táncra perdülünk).

Az orvosok egyelőre a lélek gyógyítására alkalmazzák a zeneterápiát. Többek szerint igazán gyógyító zenét Mozart szerzett. Ezt sok legendával próbálják alátámasztani, azonban ezeknek csak kis részét igazolták tudományosan. Például bebizonyították, hogy a 448-as Köchel-jegyzék számú szonáta pozitív hatással van az epilepsziásokra.

Nem teljesen tudományos alapú cikkek beszámolnak arról, hogy álmatlanság ellen a legjobb gyógyír Bach csembalódarabjai és Beethoven Holdfény szonátája, depressziós tünetekre Vivaldi és Gershwin ajánlott, a feszültséget pedig legjobban Mendelssohn oldja.

De találhatunk gyógyírt a zenében fáradtság ellen (Vivaldi C-dúr versenymű két trombitára, vonósokra és csembalóra), éles fájdalom ellen (Hacsaturjan – Kardtánc), magas vérnyomás ellen (Gregorián énekek, Simon and Garfunkel: Bridge Over Troubled Water), stressz ellen (Schumann: Álmodozás), vagy akár gutaütés esetére (rap, népdal).

A szakértők még egy dologban egyetértenek: zene túladagolás nem lehetséges, csak hangerő túladagolás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése