A hét főbűn szerintem: 2. Tiszteletlenség

Két hete tartozom ezzel a bejegyzéssel, és emiatt két hete jobban ki vagyok hegyezve erre a témára. Elég sok példát tudnék hozni, majd meglátjuk, hogy mennyi fér bele. 

„Tiszteletlen (melléknév) 

1. nem udvarias vagy tisztelettudó; szemtelen, arcátlan. 

Ne légy tiszteletlen a szüleiddel!” (http://wikiszotar.hu) 

A tiszteletlenség számomra a mai világban a 2. helyen áll a bűnök listáján. Pont azért, mert hatalmas mértékben jelen van a mindennapjainkban. 

Természetesen mindenki volt tinédzser egyszer, amikor mindenki az ellensége volt, és amikor meggondolatlanul kiabált másokra dolgokat. Ez egy dolog, de ennek is vannak határai. De az, hogy valaki fiatal felnőtt korában sem képes tisztelettel beszélni másokkal, szerintem elfogadhatatlan. 

Én úgy gondolom, hogy alapjáraton mindenkinek jár a tisztelet, a vadidegeneknek ugyanúgy, mint a családtagoknak, barátoknak. Jár az, hogy tisztelettel szólítsanak meg, és hogy én tisztelettel válaszoljak. Akárhogyan nézek is ki, akármilyen a bőrszínem, a testalkatom, a frizurám, a ruházatom, tisztelettel bánjanak velem. 

A tiszteletnek szerintem vannak rétegei. Létezik olyan, hogy valakinek a munkásságát tisztelem, az életútját, a stílusát, stb. De lehet, hogy pont ezek közül semmilyen téren nem tisztelek valakit. De akkor is ott lesz az, hogy tisztelem, mint embert. Lehet, hogy az életmódját, a tetteit nem tisztelem, de az emberi mivoltát igen. 

Imádom, mikor kiokítanak tiszteletből olyanok, akik nem viselkednek tisztelettel. Történt minap, hogy beléptem egy szobába, hangos „jó napot kívánok”-kal köszöntem, bemutatkoztam és elmondtam, hogy miért jöttem. Erre kiosztottak, hogy köszönjek tanárnőnek is (jelzem a „jó napot kívánok” szerintem mindenkinek szól, aki a teremben tartózkodik), és hogy nevezzem meg pontosan azt az iratot, amiért jöttem (itt pedig megjegyezném, hogy csak arról tájékoztattak, hogy át kell vennem egy dokumentumot), de mindezt olyan hangnemben, amiről sütött a tiszteletlenség. 

Természetesen felháborított, mert még ha bunkó módjára mentem volna be, köszönés nélkül, flegmán, akkor megértettem volna a kiosztást, de ilyen formában nem tartottam jogosnak. Főleg a viszont-tisztelet hiánya miatt. 

De pozitív példaként megemlítem a buszos kellemes csalódásaimat, amikor megkérdezték, hogy szabad-e a hely mellettem, amikor hirtelen fékezés miatt fellép ütközéskor bocsánatot kértek, amikor előre engedtek felszállásnál, mert nő vagyok.

Én sem vagyok tökéletes, ahogyan senki sem az, de legalább igyekszem, és szerintem ez a legfontosabb!:)