Újabb interjú Petruska Andrással

Pénteken bedobtak a mélyvízbe... Ugyanis nulla felkészüléssel kellett egy videóinterjút csinálnom Petruska Andrással. És mivel előzőleg már csináltunk egy interjút,nem tehettem meg azt sem, hogy ugyanazokat kérdezem. Úgyhogy teljesen improvizálnom kellett. A videóért nem vállalok felelősséget, és remélem, soha nem kerül fel sehova. De az interjú végül is egész jól sikeredett. Ezer hála érte Andrisnak, amiért olyan jó fej, segítőkész, kedves és vicces volt:)

Hogy érezted magad ma?

Tök jól. Érdekes helyzet, mert nem az én szólókoncertem volt. Nem véletlenül kerültem én a Zselenszky Tomival össze, mi turnéztunk már korábban is. Én úgy érzem itt ő a húzónév. Tehát ilyen formán nehéz feladatom volt, mert ki kellett töltenem azt az időt, ami az ő két blokkja között van. Ugyanakkor úgy éreztem hogy ha kihozom magamból a legjobbat, akkor az fog tetszeni az embereknek. És hogy ha ők bíztatnak engem, akkor még jobbat tudok magamból kihozni, és Debrecenben nem csalódtam. Sajnos Debrecent ritkábban látogatom, mint átlagosan a többi várost, de ennek ellenére szerintem tök jól sikerült. Energikus, lelkesítő, úgyhogy én meg energikus és lelkes voltam.

A közönség is úgy gondolja, hogy jöhetnél gyakrabban Debrecenbe.

Legyen így!

Volt időd ma a városban mászkálni?

Nem, általában bármilyen turnéhelyszínre gyakorlatilag megyünk-jövünk. Tehát annyival korábban vagyunk ott, mondjuk két órával, hogy a hangbeállás meglegyen, minden a helyhez legyen igazítva, én is jól érezzem magam. Utána van egy óra, amikor lehet kicsit szusszanni, rámeditálni a koncertre. Ilyenkor általában nem is nagyon szeretem terhelni magamat. Akkor szoktunk maradni, hogyha ott alszunk. És akkor van szerencsém megnézni a várost kicsit jobban.

Tavaly a Múzeumok Éjszakáján is játszottál Debrecenben.

Akkor másnap itt maradtunk. Az jó volt, mert éjjel kettőkor barangoltunk a modemben, és másnap tök jó volt megnézni a várost. És nagyon érdekes, hogy Debrecen az a város, amiben én szerintem már jócskán elmúltam 20 éves, amikor először voltam. Az összes nagyvárost sikerült végiglátogatni osztálykirándulás, egyetemi kirándulás révén, de valahogy Debrecent mindig sikerült elkerülnöm. Először átutazóban voltam, csak a pályaudvaron vártam egy csatlakozásra, aztán utána csak egy koncertre jöttünk le a Kölcsey Központba, és aztán szerintem igazán akkor tudtuk megnézni, amikor tavaly itt voltam és itt aludtunk és másnap körbejártuk. Nagyon-nagyon tetszik a város, én úgy gondolom, hogy azért itt tisztességesen gondozva van a főtér is, ez ugye reprezentatív rész. Tetszik és nagyon-nagyon jó emlékeim vannak Debrecenről. És aztán láttuk felülről is, hőlégballon segítségével.

Nincs tériszonyod?

De. De kell, ilyen lehetőséget nem szabad kihagyni. Kapaszkodtam rendesen. Tényleg, utána izomlázam volt, az ujjaimban meg az alkaromban.

Az egy nap alatt sikerült találni egy kedvenc helyet vagy annyira még nem sikerült körülnézned?

Nem tudnék így kedvenc helyet kiemelni, a főtér az nagyon közhelyes lenne. :)

Ha tériszonyod van, akkor nem ajánlom a Nagytemplom tornyát megmászásra.

Ez érdekes ez a tériszony dolog, mert én imádok ilyen magas helyekre menni, sok helyre utazom így Európa szerte és voltam már nagyon magas helyeken.

Eiffel-torony?

Az Eiffel-toronyban még nem voltam, de nem szabad az ilyenektől félni, és szerintem ez jellemző a zenei pályámra is, hogy vannak olyan lehetőségek, amiktől először megijedek, ami félelmetesnek tűnik, de bele kell menni, mert kihagyni nem szabad semmit. Szeretem mondani, hogy egyszer élünk ebben az inkarnációban. És ezért ki kell mindent próbálni, tehát azért mert van egy olyan korlátom, hogy én most félek a magasságtól, nem szabad ezeket kihagyni. Ameddig nem leszek rosszul, meg ameddig nem billenek át egy korláton, mert elájulok a magasságtól, addig nem szabad ezeket kihagyni.

A Beatlestől mi a kedvenc dalod?

Mindig más. A For No One és a Good Day Sunshine. A Good Day Sunshine az egy érdekes sztori. Az az emlékem fűződik hozzá, hogy én 2010-ben kezdtem el ezt a szólózást és tudtam azt, hogy ha én egyedül akarok játszani, ilyen technikával, hogy úgy szóljon, mint egy zenekarozás, ahhoz egyrészt egy borzasztó önbizalomra van szükségem. Korábban is volt már színpadi tapasztalatom, de zenekarral mindig biztonságos, véd a többi ember. Itt viszont egyedül vagyok, és ha egy picit is remeg a kezem, már borul az egész banda. És próbálkoztam már ezzel, annyira nem ment, és amikor beköszöntött a 2010-es év, akkor elhatároztam – nem fogadtam én semmilyen újévi fogadalmat, de elhatároztam, hogy ez egy jó év lesz. Az előtte lévő 2009 az nagyon rossz volt. Sok nehézséggel kellett szembesülnöm, mondhatni akkor nőttem fel, és 2010-ben meg úgy gondoltam január elsején, hogy ez az én évem lesz. És véghez viszem, amiket szeretnék, mert a forrásaim megvannak hozzá. És emlékszem, hogy felkeltem gondolom valamikor délután január elsején, és akkor, na most új év van, a Good Day Sunshine-t beraktam. Ez egy hihetetlenül pozitív, energikus felvétel, és azóta ezt minden újévkor eljátszom.

És sikerült?

Én úgy érzem, hogy sikerült. Ebben az évben gyakorlatilag, ahogy elkezdtem szólózni hirtelen lett ennek közönsége. Többek között a veszprémi fesztivál (Veszprémi Utcazene Fesztivál – a szerk.) szakmai nyereménye után. A Quimby-nek lettem az előzenekara, akkor voltam itt a lovardában, amit én hihetetlen sikeresnek éltem meg. Mert Debrecen volt az a hely, amit valahogy addig nem sikerült bevenni és már 3-4 hónappal a Quimby koncert előtt emberek küldtek nekem leveleket, hogy miattad megyünk a koncertre, és nagyon lelkesen vártak. És olyan is lett a koncert. Meg van nekem felvételen az egész, és ha nagyon elhagy az önbizalmam, akkor visszahallgatom, hogy ott mi volt. Az tényleg az egyik kiemelkedő, hogyha így meg kell nevezni öt vagy tíz kiemelkedő koncertet az köztük volt egyértelműen. Ezért is sajnálom, hogy ritkán jutok el Debrecenbe, de most már bízom benne, hogy tényleg sikerül egy hagyományt teremteni ebből. A közönség mondta, hogy legyen hagyomány, akkor én meg állok elébe.

Lehet tudni valamit a készülő lemezedről?

Év végéig szeretnék kijönni vele.

Melyik a legjobb koncert, amin te részt vettél?

Paul McCartney 2003 Budapest. És Tommy Emmanuel 2007 a PeCsá-ban. Ennek a fingerstyle műfajnak a képviselője, az egyszemélyes zenekar szerű, egy szál gitáros megszólalásnak ma a legnépszerűbb előadója. Úgy mentem el a koncertjére, hogy érdekelt az akusztikus gitározás, és nem tudtam, hogy mit várjak az egésztől. De tetszett, hogy ha egyedül áll ki egy szál gitárral, biztos nagyon őszinte. És hát, amit hallottam, attól a lélegezetem elállt.  És az volt az a koncert, ami után azt mondom, hogy azt sem érdemes mondani, hogy jó volt. Csöndben kell maradni, hallgatni, és hagyni, hogy hasson. Ami különösen tetszik az ő zenéjében, és amit igyekszem beépíteni a saját zenémbe is, hogy az hogy valaki akusztikus előadó vagy akusztikus gitáron játszik, az nem jelenti azt, hogy ez egy ilyen finom, szofisztikált, romantikus, kávéházi dolog. Hanem ebbe ugyanúgy benne van a rock and roll és ezt szeretem látni az embereken, hogy energiát kapnak attól, ahogyan én játszom, vagy ahogyan előadom a dalaimat. Ez a legfontosabb az egészben, nem az a lényeg hogy most ez így jó-e, vagy tetszik-e hanem az hogy hosszútávon mit ad az élmény. Ha a közönségnek tudok ennyit adni, hogy vigyorognak utána és boldogok, akkor érdemes ezt csinálnom. Van ennek egy ilyen terápia jellege is.

Van valami kedvenc elfoglaltságod a zenélés mellett?

Nagyon érdekes, nincs. Mert úgy nagyjából ameddig gyerek voltam, fiatal voltam, addig főállásban iskolás voltam és mellette volt a zene. Aztán egyetemre mentem, ott is amellett volt a zene, és tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni, de valahogy mindig ez volt a mellékes. Tehát hiába nem hobbinak, hanem hivatásnak tartottam, mégis hobbiszinten volt az életemben. És manapság van az, hogy zene, zene, zene, zene. És igazából örülök, hogyha a zene mellett a magánéletemet tudom ápolni. Tehát jusson idő a barátaimra, jusson idő olyan kikapcsolódásokra, amit a zene nem ad meg, például egész egyszerűen letenni azt a gitárt és egyszerűen kikapcsolódni ebből.

Amit mostanában szeretek, kis aprócska elfoglaltság. Csinálunk egy videóblogot youtube-on. Szeretek betekintést engedni abba, hogy mi történik a Petruska András produkció mögött. És ezt én magam vágom. Innentől kezdve lehet akármilyen kritikával illetni, mert nem értek hozzá, de nagyon jó szórakozás, nagyon élvezem azt, hogy hogyan lehet egy nagyjából 10 perces menetidőre összerakni egy egész fesztivál alatt forgatott jelenetsort, a gegeket hogyan lehet belerakni úgy, hogy ott hatásos legyen. Igazából ezt autodidakta módon csinálom, és tetszik, ahogy rájövök a lehetőségekre. Ez egy jó szórakozás. De egyébként igazából örülök, hogyha a zene mellett ember tudok maradni. És nagyjából ez ki is tölti a szabadidőmet.