Számos olyan nő vesz körül, akiket anyák napján úgy érzem muszáj köszöntenem. Nem csak azért, mert így illik, hanem mert ténylegesen úgy érzem, hogy van mit köszönnöm nekik, nem is keveset.
Mivel idén az Anyák napját a már második anyukámnak számító majdnem anyósoméknál töltöm, úgy gondoltam itt, a blogon ejtek pár szót az édesanyámnak és a többi, életemet meghatározó nőnek!
Sokat köszönhetek mindkét nagymamámnak is, akik néha ugyan szigorral, de sok-sok szeretettel neveltek. Mindig jó visszagondolnom a vidéki és kisvárosi nyaralásokra, a nagyikkal töltött időkre. És a legnagyobb ajándék, amit tőlük kaphattam, természetesen a szüleim, hát köszönöm nekik ezt! És köszönöm azt a rengeteg szeretetet, ahogy csak a nagyik tudják szeretni az unokáikat!
A Keresztanyukámmal mostanában lett szorosabb a kapcsolatom, aminek nagyon örülök. Mert ő egy olyan személyiség, hogy ha kell kellően komoly, de általában olyan vidám, hogy az ráragad mindenkire, aki a környezetében van. Sokkal járult hozzá a mostani életünkhöz, és járul hozzá most is, amit nagyon köszönök neki!
Na és Kati néni, aki a folytonos fecsegésével színesíti a napot, aki mindig időben (vagy kicsit hamarabb…) megfőzi az ebédet, aki annyit bír fel-alá mászkálni a lépcsőn, hogy egy tini is megirigyelhetné, akinek úgy hajlik a dereka, ahogy nekem szerintem sosem hajlott, és aki annyira szeret minket, ahogy más nem is tud.
Köszönöm ezeknek a nőknek, hogy úgy befolyásolták az életemet, hogy most itt vagyok ahol! Mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy az legyek, aki most vagyok. Szeretlek titeket, boldog Anyák napját!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése